Legfrissebb hírek
2018. március 5.

A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát

Az e-cigaretta napi használata majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát egy új, nagy létszámú amerikai kutatás szerint.

e-cigaretta   /   kockázat   /   szívroham

forrás: Pharimindex Online
Az e-cigaretta napi használata majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát egy új nagy létszámú amerikai kutatás szerint
2016. október 27.

Itthon gyártják az illegális cigarettát becsempészés helyett

Újdonság a hazai illegális cigarettapiacon, hogy míg a bűnözők korábban becsempészték a külföldön előállított kész füstölnivalót, manapság inkább gyárakat alakítanak ki Magyarországon - írja a Magyar Idők a NAV-tól kapott információk alapján. A hatóság idén több illegális üzemet és raktárt is felszámolt, kilenc hónap alatt majdnem 190 millió szál cigarettát foglalt le.

csempész   /   feketepiac   /   Ukrajna

forrás: Index.hu
A tájékoztatás szerint soha annyi cigarettát nem vont ki a hazai feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mint idén kilenc hónap alatt majdnem 190 millió szál cigit foglaltak le amelnyek feketepiaci értéke bőven meghaladja a hatmilliárd forintot Tavaly egész évben e mennyiség negyede sem akadt a hatóság hálójába Sárközi Alexandra alezredes a NAV bűnügyekkel foglalkozó szóvivője azt közölte a lappal idén a pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök több idehaza kialakított illegális gyárra raktárra is lecsaptak Volt ahonnan sok millió szál elkészült cigaretta került elő máshol több tonna gyártáshoz felhasználható dohányra bukkantak Az elkövetők beszállították az alapanyagot Magyarországra itt gépeket szereztek be és megpróbálták a cigarettát előállítani ami új jelenség az illegális dohánypiacon eddig ugyanis jellemzőbb volt hogy külföldről csempésznek be hozzánk cigarettát A kész terméket Nyugat-Európába szánták és az elkövetők csoportja is nemzetközi összeköttetésekkel rendelkezett - mondta a szóvivő Ez persze nem jelenti hogy a becsempészésnek leáldozott volna még mindig érkezik az országba - jellemzően Ukrajna felől - sok csempészáru A cikk szerint az ukrán 8211 magyar határon zajló üzlet már nemzetközi bűnözői körök érdeklődését is felkeltette az egyik nyomozásban például az derült ki hogy dél-amerikai drogkartell is részt vett a cigarettacsempészet pénzelésében
2016. október 3.

A dohányzás 30 évre nyomot hagy a DNS-en

A kutatók dohányosok, volt dohányosok és nemdohányzók közel 16 000 vérmintáját elemezve jutottak arra a következtetésre, hogy a dohányfüst hosszú távon is nyomot hagy az emberek DNS-én. Néhány ilyen változás még azoknál a résztvevőknél is észlelhető volt, akik 30 éve leszoktak a dohányzásról.

betegségek   /   DNS   /   dohányfüst   /   gének   /   kockázat   /   leszokás

forrás: Szivderito.hu
Mely gének érintettek A dohányfüst a DNS felszínén okoz kémiai változásokat ettől pedig egyes géneknek megváltozik a működése 8211 ezt nevezik epigenetikus változásnak A kutatás során elemzett változás neve metiláció egy metilcsoportba tartozó molekula 8222 ül rá 8221 a DNS felszínére és befolyásolja azt hogy egyes gének aktiválódnak-e Azt már korábbi kutatások is igazolták hogy a dohányfüst változásokat idéz elő a DNS-ben és ezeknek a változásoknak a segítségével felmérhető egyes betegségek például a rák kockázata Az új vizsgálat viszont megállapította mely gének érintettek ebben a folyamatban mennyire erős a változások kapcsolata a dohányzással és mely gének játszanak szerepet a betegségek kialakulásában Dr Stephanie London az Egyesült Államok-beli National Institute of Environmental Health Sciences helyettes vezetője a kutatócsoport vezetője szerint a nagy minta tette lehetővé a génállomány azon területeinek azonosítását ahol a dohányzás metilációs folyamatokat indít el Az érintett gének pedig épp azok amelyeket a dohányzással kapcsolatos betegségekkel hoznak összefüggésbe Sokáig megmaradnak A kutatók összesen 15 907 vérmintát vizsgáltak a génállomány azon területeit keresték amelyekhez metilcsoportba tartozó molekulák kapcsolódtak A kutatócsoport több mint 2600 olyan területet talált amelyek statisztikailag különböztek a dohányzók és a nemdohányzók esetében Ezeken a területeken pedig több mint 7000 gént az ismert emberi gének közel egyharmadát azonosították - olvasható a cnn összeállításában Azoknak a résztvevőknek az esetében akik öt éve hagyták abba a dohányzást e területek többsége olyan állapotba tért vissza mintha soha nem dohányoztak volna Ám a DNS felületi változásai közül néhány még a leszokás után 30 évvel is fennállt Amikor a volt dohányosok génállományát összehasonlították azokéval akik soha nem dohányoztak a 2600 terület közül 185-ben megtalálták ezeket a változásokat Vagyis bizonyíték van rá hogy a dohányzás hosszú távon rányomja a bélyegét az emberi génállományra A jó hír viszont az hogy a metilációs folyamatok jó része a dohányzás abbahagyása után leáll és a DNS számos területe a nemdohányzók DNS-ével azonos képet mutat vagyis a szervezet igyekszik meggyógyítani magát A leszokás pedig már csak azért is fontos mert a világon a dohányzás a vezető oka azoknak a haláleseteknek amelyek egyébként megelőzhetőek lennének A kutatók hozzáteszik a legjobb persze el sem kezdeni a dohányzást Pontosabban felmérhetők a dohányzás hatásai A kutatócsoport úgy véli hogy a DNS elemzése arra is használható lesz hogy részletesen feltárják egy személy dohányzásának történetét és így a többi kutatás során pontosabban felmérjék az olyan betegségek rizikófaktorait amilyen például a szívbetegségek vagy a tüdőrák Ez pedig a dohányzás hatásainak pontosabb azonosításához nyújthatna segítséget A modern orvostudomány meg is célozhatná ezeket a géneket hogy megelőzhesse a dohányzással összefüggő betegségeket Dr London szerint ha ismerjük mit tesz a testtel a dohányzás közbelépni is könnyebb A metilációs folyamatokat többek között a tüdőfunkcióért a magas vérnyomásért a szív- és érrendszeri betegségekért a COPD-ért és a tüdőrákért felelős géneket érinti 8211 ezeket a betegségeket mind kapcsolatba hozzák a dohányzással
2016. március 11.

Jön a dohányzás elleni védőoltás

Újabb lépéssel sikerült közelebb kerülni a dohányzásról való leszokást segítő hatékony védőoltás kifejlesztéséhez, állítják amerikai kutatók.

dohányzás   /   gyógyszer   /   nikotin   /   védőoltás

forrás: Origo.hu
Sokan tudják micsoda gyötrelem megszabadulni a dohányzástól a démoni érzéstől mely újra és újra azt sugallja 8222 csak még egyszer utoljára gyújts rá mielőtt végleg eldobod a cigit 8221 A vágyat gyakran még a nikotintapasz és az érintetteknek gyártott rágógumi sem enyhíti Léteznek ugyan olyan gyógyszerek melyek azokat a receptorokat célozzák meg amikre a nikotin hatással van ezek a nikotinos acetilkolin receptorok de e készítmények gyakran váltanak ki nem kívánt mellékhatásokat 8211 depressziót hallucinációt szélsőséges hangulatingadozást A tudósok most rendhagyó megoldással rukkolnak elő egy vakcinával ami csökkenti a nikotin központi idegrendszerre gyakorolt hatását De hogyan is működne ez A védőoltással olyan antitesteket fehérjéket termeltetnek a szervezettel melyek hozzákötődnek a nikotin molekulákhoz és lebontják azokat Mivel a nikotin így nem képes eljutni az agyig a páciens egyre kisebb késztetést érez hogy rágyújtson Korábbi próbálkozások Nem ez az első próbálkozás hogy dohányzás elleni vakcinát fejlesszenek két évvel ezelőtt már zajlottak klinikai kísérletek Akkor azonban a páciensek csupán 30 százalékánál fejtett ki hatást a kísérleti védőoltás ami nem mondható fényes eredménynek A fejlesztést végző kaliforniai Scripps Research Institute viszont nem adta fel további módosításokat hajtott végre a hatóanyagon Az egérkísérletek alapján úgy tűnt az igyekezet eredményes volt és a kísérletben alkalmazott egerek 60 százalékánál sikerült csökkenteni a nikotinfüggőséget Az eredményeket a Journal of Medical Chemistry című szaklapban publikálták két évvel ezelőtt Az új módosítás A kutatók most újabb fejlesztést végeztek a vakcinán Meghatározták a hordozó fehérjék és nikotin molekulák optimális koncentrációját mely a lehető leggyorsabban váltja ki a szervezet védekező reakcióit a káros vegyülettel szemben Az egérkísérletekben a védőoltás már a beadást követő első tíz percben hatni kezdett A kutatók abban reménykednek hogy hamarosan a humán klinikai kísérletek is megkezdődhetnek
2015. december 9.

Az e-cigaretta is rákot okozhat

Egyre többen használnak elektromos cigarettát abban a hitben, hogy kevésbé káros az egészségre, mint a hagyományos cigaretta. Főleg az Egyesült Államokban figyelhető meg ez a trend, ott már többen használják az elektromosat a hagyományossal szemben.

e-cigaretta   /   elektromos   /   formaldehid   /   kutatás   /   rák

forrás: Index.hu
Egyre többen használnak elektromos cigarettát abban a hitben hogy kevésbé káros az egészségre mint a hagyományos cigaretta Főleg az Egyesült Államokban figyelhető meg ez a trend ott már többen használják az elektromosat a hagyományossal szemben Ugyanakkor egyáltalán nem igaz az hogy nem okozhat különböző betegségeket az elektromos cigaretta A Harvard T H Chan School legújabb kutatása szerint a mindenféle ízesítésű e-cigaretta és utántöltő káros kémiai anyagokat tartalmaz amelyek megsérthetik a tüdőt és nehéz légzést okozhatnak A kutatócsoport 51 különböző ízesítésű e-cigarettát tesztelt ezekből 47 tartalmazott többek között acetoint és diacetilt Ez utóbbi nemcsak mesterségesen fordul elő de mesterséges előállításánál koncentrált állapotban megtámadja a szemet és a légutakat Akár kis mennyiségének huzamosabb ideig történő belégzése is tüdőbajt okozhat Az e-cigaretták kapcsán eddig mindenkit a nikotin érdekelt így erre koncentráltak az egészségügyi vizsgálatok is Emiatt azonban nagyon keveset tudunk a termékekről mert lehet hogy a nikotint csökkentették benne de számos rákot okozó anyagot kimutattak benne Például formaldehidet amely mérgező és rákkeltő hatású
2015. november 12.

Az e-cigaretta egy polcra kerül a rendes cigarettával

A parlament előtt a törvény, amelyben a kormány átírhatja az e-cigarettákra vonatkozó szabályokat. Az e-cigaretta támogatói szerint az eszköz segíthet leszokni a dohányzásról, és ártalmatlanabb a cigarettánál. Ellenzői szerint viszont káros és kapudrog a dohányzáshoz. Ha az Országgyűlés elfogadja a tervezetet, az e-cigaretták bekerülnek a dohányboltokba, a szakkereskedések pedig lehúzhatják a rolót.

dohányzás   /   e-cigaretta   /   koncesszió   /   passzív   /   rák   /   trafik

forrás: Origo.hu
Valószínűleg önnel is előfordult már hogy hirtelen felkapta a fejét amikor a buszon vagy a munkahelyén valaki füstnek látszó felhőt fújt a levegőbe A meglepetés csak akkor múlt el amikor észrevette hogy a füst túl gyorsan oszlik el ahhoz hogy cigarettafüst legyen az illető kezében pedig elektronikus cigaretta van Mint a dohányzás Ezt az élményt többé nem fogja átélni ha az Országgyűlés elfogadja az emberi erőforrások minisztere Balog Zolán törvényjavaslatát amiben a kormány újraszabályozza az elektronikus cigaretták e-cigaretták használatát és kereskedelmét A legfontosabb tervezett hétköznapi e-cigarettásokat érintő változások a következők Csak ott lehet majd e-cigarettázni ahol dohányozni is szabad E-cigarettát és az ahhoz használható utántöltőt csak dohányboltban lehet majd árusítani Tilos lesz reklámozni az e-cigarettákat és az utántöltőket Az e-cigarettákon és az utántöltőkön is lesznek figyelmeztetések és tájékoztatás A törvényjavaslatban a kormány lényegében a dohányzással megegyező szabályokat vezet be az e-cigarettákra Magyarországon és egész Európában sőt világszerte vita tárgya hogy az e-cigarettákat különösen a nikotintartalmúakat ugyanúgy kell-e szabályozni mint a dohánytermékeket és ugyanúgy meg kell-e próbálni visszaszorítani őket Általában az alábbi érveket szokták felhozni az egységes szabályozás mellett A nikotin mérgező anyag és függőséget okoz Az e-cigaretták gőze káros és rákkeltő anyagokat tartalmaz Az e-cigarettázás nagyon hasonlít a dohányzásra ezért az e-cigaretta afféle kapudrog a dohányzás felé Egyre több kiskorú és nemdohányzó próbálja ki az e-cigarettát Érvek az eltérő szabályozás mellett A nikotin természetes serkentő hatású anyag számos élelmiszerben és az emberi szervezetben megtalálható Az e-cigaretták gőze elhanyagolható mennyiségben tartalmaz káros és rákkeltő anyagokat különösen a dohányfüsttel összehasonlítva Semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá hogy az e-cigarettából származó gőz passzív belélegzésének lennének káros hatásai Főleg dohányosok szoknak át az e-cigarettára nem pedig a nemdohányosok szoknak rá Az e-cigarettát a dohányzásról való leszokás egyik hatékony eszközeként emlegetik Az e-cigarettások petíciót indítottak Magyarországon a Villanypára Egyesület és az Elektromos Cigaretta Platform védi az e-cigarettázók érdekeit nemrég pedig megalakult a Mecisz a Magyar E-cigaretta Forgalmazók Szövetsége A Villanypára Egyesület a készülő szabályozást az e-cigaretták betiltásaként értékeli ezért online petíciót indított ellene ezt már hatezren írták alá A szakboltoknak befellegzett Egy súlyos még ha relatíve kevés embert érintő következménye lesz a törvénynek ha elfogadják a szakboltok lehúzhatják a rolót ha csak dohányboltban lehet majd e-cigarettát árusítani Magyarországon közel 500 vállalkozás árul jelenleg e-cigarettát ezek 1500-2000 embernek adnak munkát mondta el az Origónak Szunyogh Tamás a Mecisz elnöke Ebbe a webshopok is beletartoznak a törvény ezeket is bezáratná A külföldi webshopok maradhatnak a piacon azokra a magyar jogszabály nem vonatkozik Szunyogh Tamás személy szerint arra készül hogy bezárja a boltját a dolgozóit pedig szélnek ereszti Arra nem számít hogy az e-cigaretta-szakboltok dohánybolt-koncessziót kapnának az államtól Államosítják az e-cigarettát Az e-cigarettások vagy visszatérnek a dohányzáshoz vagy illegális úton szerzik majd be az e-cigarettát ha törvény lesz a tervezetből véli Zentai István az Elektromos Cigaretta Platform vezetője Ha az e-cigaretták bekerülnek a trafikokba szerinte sokkal drágábbak lesznek elvész az egyik legnagyobb előnyük Azzal hogy a kormány beviszi a dohányboltokba az e-cigarettát legfeljebb a dohányboltok járnak jól A vásárlók biztosan nem a dohányboltokban nem várják majd hozzáértő eladók az e-cigarettásokat mint a szakboltokban a választék pedig szűkülni fog véli Szunyogh Tamás Lehet előnye Azért van arra esély hogy az e-cigarettások helyzete javuljon a jelenlegi állapothoz képest Ma Magyarországon nikotinos e-cigarettát vagy folyadékot tilos árusítani aki ilyet akar venni annak külföldi webshopból kell beszereznie Ezentúl legális lesz a nikotinos e-cigaretták árusítása Vagyis aki nikotinos e-cigarettát használ annak nem kell majd külföldi webshopból rendelnie bemehet az első dohányboltba Természetesen minden attól függ hogy a dohányboltok felveszik-e az e-cigarettákat a kínálatukba és ha igen akkor milyen árban és milyen kínálattal Nem lesz ízesítés Az e-cigarettásoknak egy áremelkedés mellett problémát az ízesítések betiltása okozhat de ez még nem biztos hogy megtörténik A törvénytervezetben nem szerepel ilyesmi de ízesített cigarettákat sem lehet majd forgalmazni a jövőben A kormány pedig jól láthatóan a dohányzással egy kalap alatt szabályozza az e-cigarettákat vagyis valószínűleg a készülő kormányrendelet betiltja majd az ízesített folyadékokat Az uniós direktíva ami alapján a magyar törvény készült a tagállamok hatáskörében hagyja az ízesítések szabályozását Csak ahol dohányozni szabad Az is nyilván kényelmetlen újdonság lesz az e-cigarettásoknak hogy nem gőzölhetnek bárhol csak ott ahol dohányozni szabad Az Elektromos Cigaretta Platform 2012 végén végzett egy nem reprezentatív felmérést az e-cigarettás közösségben Ebből az derült ki hogy az e-cigarettások körében fontos motiváció hogy bárhol használhatják a készüléket Ennél a szempontnál a felmérés résztvevői csak a pénzügyi és az egészségügyi megfontolásokat tartották fontosabbnak A korlátozás különösen a közalkalmazottakat katonákat orvosokat nővéreket érintheti kellemetlenül a közintézményekben tilos a dohányzás és hamarosan az e-cigarettázás is az lesz
2015. október 30.

Az e-cigaretta is káros az ÁNTSZ szerint

Az elektronikus cigaretta sem veszélytelen az egészségre, a kifújt párának a passzív dohányzáshoz hasonló hatása van - írja az ÁNTSZ.

asztma   /   e-cigaretta   /   glicerin   /   leszokás   /   nikotin   /   passzív

forrás: Origo.hu
Az ÁNTSZ közleménye szerint az elektronikus cigaretta és annak kifújt gőze is káros az egészségre az elektronikus cigarettákhoz használatos patronokban illetve utántöltő flakonokban olyan vegyületek vannak amelyek egészségkárosodást okoznak ráadásul ez független attól hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem Asztmát okozhat A patronok flakonok töltésére használt folyadékokban megtalálható propilén-glikol már rövid távon szem- légcső- és torokirritációt okoz hosszabb távon gyermekeknél az asztma kialakulásának kockázatát fokozza Az e-cigaretták ízesítéshez mesterséges anyagokat alkalmaznak ilyenek például a keton és észter illetve aldehid vegyületek Ez utóbbi szintén erősen irritáló hatású elsősorban a légzőszerveket károsítja A patronokban flakonokban gyakran megtalálható a glicerin is melynek belégzése a tüdőben gyulladásos állapot kialakulásához vezethet - hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ Az e-cigaretta abban sem különbözik a hagyományos dohánytermékektől hogy a kifújt füst illetve pára azok egészségét is károsítja akik csak passzív elszenvedői mások káros szenvedélyének Az elektronikus-cigaretta párájában a propilén-glikol és glicerin koncentrációja nagyobb mint a hagyományos cigaretták füstjében A formaldehid koncentrációja háromszor magasabb az elektronikus-cigaretta párájában Máshogy szoktatnák le A közleményben hangsúlyozzák hogy tévhit az is hogy az elektronikus cigaretta hatásos eszköz a dohányzásról való leszokás támogatásában erre ugyanis nincs megfelelő tudományos bizonyíték Ezzel szemben a nikotin helyettesítő terápiák az ilyen célra kifejlesztett gyógyszerek továbbá a csoportos illetve telefonos támogatás már bizonyították hatékonyságukat az ÁNTSZ is ezen módszerek alkalmazását javasolja A napokban a kormány honlapján megjelent egészségügyi jogszabályokat módosító törvénytervezet szerint az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni ahol dohányozni is lehet automatából az ilyen eszköz illetve az utántöltő patronja sem árusítható a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni
2015. október 21.

Ki meddig akar füstölve élni?

Drámai kisfilmekkel hívja fel a figyelmet a dohányzás hatásaira a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet. A kamera elé álló magyar férfiak és nők sorsa intő jel mindannyiunk számára, hiszen úgy tűnik, a puszta számok – például hogy évente 20 ezer magyar hal meg dohányzás következtében – már nem érik el az ingerküszöbünket.

halálozás   /   kutatás   /   rák   /   szívinfarktus   /   videó

forrás: Origo.hu
A számokra statisztikákra úgy tekintünk hogy azok tőlünk távol álló valamik minket biztosan nem érintenek mert mi a halálozási statisztikákba úgysem tartozhatunk bele Ahogy az egyik filmben el is hangzik 8222 sokáig azt hittem én kivétel vagyok 8221 Ezzel a tagadással menekülünk a döntésünkkel járó felelősség és a lehetséges következmények elől 21 percenként meghal valaki Magyarországon a dohányzás következtében évente húszezer embert veszítünk el így Távozik valaki akit szerettünk akire a gyermekének unokájának még szüksége lenne Aki még élhetne ha egyszer régen nem gyújtott volna rá hogy aztán a cigaretta egyre nagyobb helyet követeljen az életében 8222 Ezért választottuk a kisfilmek szlogenjének a Te meddig akarsz élni mondatot A dohányzás esetében ugyanis az ösztönző pozitív kampányok nem olyan eredményesek itt a sokkolás amivel hatni lehet 8221 8211 mondta az Origónak Gui Angéla a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központjának vezetője Épp ezért a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet három egyperces filmben indít kampányt a dohányzás megelőzése és a leszokás segítése érdekében A társadalmi célú reklámokban nem színészek láthatók hanem civilek 8222 igazi emberek 8221 Olyanok akik erős dohányosok voltak és saját példájukon keresztül mutatják be a dohányzás következményeit Éva a forgatás napján tudta meg hogy a tüdejében maradt daganatok rosszindulatúak És mindezek ellenére nem mondta le a forgatást sőt úgy fogalmazott hogy ha egy ember leteszi a cigit a kisfilm láttán akkor már megérte ezért rendkívül hálásak vagyunk Mindannyiuknak nagyon nehéz döntés lehetett kiállni a nagyvilág elé és azt mondani én tönkretettem az életemet 8211 mondja el a forgatás körülményeit Gui Angéla aki nem győz köszönetet mondani a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikának az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetnek és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek hogy segítettek a kisfilmben szereplő megfelelő érintettek megtalálásában Egy dohányosnak 3-szor nagyobb a halálozási kockázata mint egy nem dohányzónak Nem elég meghökkentő Folytassuk Magyarország a férfiak esetében a világon az első a nők esetében pedig a harmadik helyen álló halálok a cigaretta ha a tüdőrák okozta halálozási statisztikákat nézzük Január közepén látott napvilágot az Innsbrucki Orvosi Egyetem kutatóinak 20 évet felölelő kutatása amelyből kiderült hogy a tüdőrákos megbetegedések körülbelül 90 százaléka hozható összefüggésbe a dohányzással Ez óriási szám Azok között a férfiak között akik rendszeresen 20 szál cigarettát szívtak el naponta 22-szeres volt a tüdőrák okozta halálozás kockázata a soha nem dohányzókkal szemben Azoknál akik 41 cigarettánál is többet szívtak el naponta ez a kockázat már 45-szörösre emelkedett És a dohányzás abbahagyását követően a tüdőrák kockázata nem azonnal kezd csökkenni az abbahagyást követően öt év alatt feleződik a kockázat és mintegy tizenöt év elteltével közelíti majd meg a soha nem dohányzókét Egyszóval a tüdőrák a legnagyobb kockázat a dohányosok között Az a tüdőrák melynek korai stádiumban nincsenek jellegzetes tünetei csak amikor már nagy a baj De a tüdőrákon kívül még más daganatos betegségekhez is vezet a dohányzás a következő leggyakoribbak a fej-nyaki daganatok melyek közé soroljuk a szájüreg a szájgarat az algarat és a gége nyálkahártyájából kiinduló laphámdaganatokat is És minden más is A dohányzás sok káros egyéb hatása mellett a bőr idő előtti ráncosodását okozza fogak elvesztéséhez vezethet vakságot okozhat súlyosbítja az asztmás tüneteket agyvérzést szívinfarktust okozhat szájüregi gége- nyelőcső- tüdőrákot okoz közrejátszik a húgyhólyag- vese- hasnyálmirigy- méhnyakrák kialakulásához impotenciát merevedési zavart okozhat a magzat egészségkárosodásához koraszüléshez vezethet növeli a hirtelen csecsemőhalál kockázatát gyomorfekélyt okozhat lábamputációhoz vezethet A dohányzás okozza az aktív korú lakosság körében a legnagyobb gazdasági veszteséget 964 milliárd forintot ami megfelel a 2010-es GDP 3 6%-ának Másokat is beteggé tesz a füst Egy új amerikai vizsgálat szerint a passzív dohányzás azaz más dohányfüstjének beszívása felnőtteknél körülbelül 30 százalékkal növeli a stroke kockázatát Kanadai kutatók pedig nemrég azt az összefüggést mutatták ki hogy a dohányzó szülők tinédzser gyermekei között több a túlsúlyos Mindegy hogy a terhesség alatt vagy kisgyermekkorban szívták be mások cigarettafüstjét a passzív dohányzás károsította a fejlődésben lévő szervezetet Kiderült hogy különösen a növekedés szempontjából kiemelten fontos 10 életévig tartó életszakaszban okoz a nikotin és a dohány helyrehozhatatlan károkat Azt is tudják már régóta hogy a dohányzó háztartásokban felnövő gyerekeknél kétszer nagyobb a légúti betegségek kockázata több az asztmás De megnő az agyhártyagyulladásos esetek és a bölcsőhalál esélye is a nemdohányzó szülők gyerekeihez képest Tiltás és segítségnyújtás Magyarországon 2012 január 1-jétől a közforgalmú zárt légterű helyeken közösségi terekben tilos a dohányzás A kijelölt helyek kivételével nem szabad dohányozni közforgalmú intézmény nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben közösségi közlekedési eszközön munkahelyen a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban és egyéb zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben valamint közterületi játszótereken továbbá a játszóterek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül 2012 szeptember 1-jétől csak képekkel kombinált egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott dohánytermék gyártható és 2013 január 1-jétől csak az ezekkel ellátott dohánytermék forgalmazható Magyarországon 2013 július 1-jétől pedig a dohánytermékek értékesítése kizárólag olyan ellenőrzött keretek között működő más termékeket csak korlátozottan árusító szakboltokban engedélyezhető amelyekben valóban csak 18 éven felüliek vásárolhatnak Van segítség 2012 októberében európai uniós támogatásból alakult meg a Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben A Módszertani Központ által elindított leszokástámogatási telefonos szolgáltatás keretében a 06-80-44-20-44-es ingyenesen hívható telefonszámon képzett pszichológusok és orvosok adnak információt nyújtanak tanácsadást a dohányzással leszokással kapcsolatban feltett kérdésekre valamint telefonon keresztül történő kb két hónapig tartó leszokási programot tartanak
2015. október 20.

Kamaszkori dohányzás = figyelemzavar egy életen át

Eddig is tudtuk, hogy a dohányzás nem tesz jót, ha pedig kamaszokról beszélünk, még kevésbé jó ötlet. Egy friss kutatás szerint viszont a közismert egészségügyi kockázatokon felül a tinik dohányzásának további negatív hatásai is vannak: felnőttkorban is kimutatható figyelmi problémákat okoz.

dohányzás   /   felmérés   /   fiatalok   /   kamaszkor   /   passzív   /   rák

forrás: Dívány
A Biological Psychiatry biológiai pszichiátria című neves orvosi szaklapban megjelent kutatás szerint a tinédzserkori dohányzás és a felnőttkori figyelmi problémák között egyértelmű ok-okozati kapcsolat mutatható ki Ez a hatás még nagyobb súllyal esik latba azoknál a gyerekeknél akik már eleve ADHD-ban hiperaktív figyelemzavarban szenvednek ráadásul a figyelemzavaros tinik a felmérések szerint eleve többet dohányoznak az átlagnál A kutatók ikervizsgálatok során jutottak a fenti eredményre egypetéjű ikreket vizsgáltak akiknek genetikai örökítőanyaga és családi környezete is csaknem azonos Tehát ha az ikerpár egyik tagja dohányzik a másik pedig nem akkor a problémákat biztosan nem eltérő genetika és jó eséllyel nem eltérő környezeti hatások okozzák A kutatók ezért a holland ikerregiszter adatait használták így összesen 1987 felnőtt és 648 kamaszkorú ikerpár vizsgálatára nyílt lehetőségük A felnőttek adatait elemezve kiderült hogy azok akik életük során valaha dohányoztak jóval nagyobb eséllyel küzdöttek figyelmi problémákkal koncentrációzavarral 8211 ha a saját nem dohányzó ikertestvérükkel hasonlították őket össze Ami a tiniket illeti a dohányzó ikertestvér 16 éves korában több figyelmi problémát mutatott mint nemdohányzó ikertestvére Ez a különbség az ikerpárok gyerekkorában amikor még egyik sem dohányzott nem volt kimutatható így jó eséllyel a dohányzás tehető felelőssé a figyelemzavar kialakulásáért A dohányzás a korábbi kutatások szerint is hatással van az idegrendszerünk működésére sőt állatkísérletekben már a figyelemzavart okozó hatását is kimutatták A fenti ikervizsgálat arra világít rá hogy a nikotin és a dohányfüst többi alkotóeleme az emberi agyat is károsítja és a kamaszkorban elkezdett dohányzás hatása nem múlik el hanem nagyon is tartós felnőttkorban is fennmaradnak az ekkor kialakult figyelmi problémák Még ma is sokakat érint A dohányzás káros hatásai közül természetesen csak egy a figyelemzavar ezen kívül még számos egészségügyi kockázattal kell számolni A tüdőbetegségek mellett a fiatalkori méhnyakrákok előfordulásának esélyét is növeli a cigaretta A kamaszkori dohányzás sajnos ennek ellenére egyáltalán nem ritka az USÁ-ban a 2014-es adatok szerint 3 7 millió középiskolás dohányzik Ami hazánkat illeti a 15 8211 18 évesek között a lányok 14 százaléka dohányzik ugyanebbe a korcsoportba tartozó fiúknak viszont csaknem a negyede A kamaszkori dohányzás esélyét növeli az ha a szülők tanárok dohányoznak Magyarországon pedig egyelőre a felnőttek körében még mindig igen elterjedt ez a szokás hazánk a dohányzással összefüggő halálozás tekintetében az EU-ban a negyedik A tanulmányt jegyző szakemberek szerint társadalmi szintű beavatkozásokra lenne szükség a fiatalok védelmében a prevenciós oktatásokon programokon kívül tovább kellene szigorítani a kiskorúaknak eladható dohánytermékekkel kapcsolatos szabályokat illetve forszírozni azok betartását A gyerekeket és kamaszokat meg kellene óvni a passzív dohányzástól is hiszen annak káros hatásai ugyanúgy kimutathatóak
2015. október 20.

E-cigi: törvény készül a használatáról

Az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni, ahol dohányozni is lehet, automatából az ilyen eszköz, illetve az utántöltő patronja sem árusítható, a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni - egyebek mellett ezeket tartalmazza az az egészségügyi jogszabályokat módosító törvénytervezet, amely hétfőn jelent meg a kormány honlapján.

bírság   /   dohánybolt   /   e-cigaretta   /   elektronikus   /   felirat   /   törvény

forrás: Szivderito.hu
A nemdohányzók védelmét továbbá a dohánytermékek fogyasztását forgalmazását szabályozó törvény módosítása definiálja az elektronikus cigarettát Ez olyan egyszer használatos vagy utántöltő flakonnal és tartállyal illetve egyszer használatos patronokkal utántölthető elektronikus termék amely szopókán keresztül nikotin tartalmú pára fogyasztását teszi lehetővé Az elektronikus cigaretta fogalomkörébe tartozik annak bármely alkatrésze A dohányzás számára kijelölt helyek kivételével elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használni tilos A tervezet szerint nem csak dohányterméket hanem elektronikus cigarettát és utántöltő flakont sem szabad árusítani automatából Az egészségvédelmi bírság összegét változatlanul hagyja a tervezet viszont kiszélesíti annak alkalmazását Jelenleg a szabályok betartásáért felelős ember akkor bírságolható ha nem vagy nem megfelelően teljesíti a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó kötelezettséget valamint ha elmulasztja a dohányzást érintő tilalmak korlátozások megtartására vonatkozó ellenőrzési kötelezettséget A tervezet ezt megtoldja a dohányzási korlátozással érintett valamint a dohányzásra kijelölt helyeken helyiségekben valamint közterületeken nem vagy nem megfelelő felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával illetve annak nem szembetűnő módon történő megjelölésével A bírság továbbra is 100 ezertől 250 ezer forint lehet A kiterjesztés vonatkozik az intézményekre szervezetekre az üzemeltetőkre vagy gazdasági társaságokra is A bírság rájuk nézve is változatlan 1 milliótól 2 5 millió forintig terjed Az elektronikus cigaretta forgalomba hozatalát kormányrendelet szabályozza majd A tervezet erről mindössze annyit mond hogy az elektronikus cigaretták és utántöltő flakonok gyártói és importőrei a forgalomba hozatal előtt hat hónappal bejelentést tesznek az egészségügyi államigazgatási szervnek minden olyan termékről amelyet forgalomba kívánnak hozni A bejelentés űrlapon történik és igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni utána Amennyiben az elektronikus cigaretták és utántöltő flakonok gyártói és importálói nem tesznek eleget a bejelentési adatszolgáltatási vagy tájékoztatásadási kötelezettségüknek - vagy az elektronikus cigarettát és utántöltő flakont a törvény rendelkezései megsértésével hozzák forgalomba - az egészségügyi államigazgatási szerv legfeljebb 50 millió forint értékű bírságot szabhat ki rájuk Végül kimondja a tervezet a 2016 november 20 előtt gyártott elektronikus cigaretták valamint utántöltő flakonok 2017 május 20-áig forgalomba hozhatók A 2016 május 19-én már forgalomban lévő elektronikus cigaretta esetében az említett bejelentést az év december 20-áig kell megtenni A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény pedig kiegészül azzal hogy a dohányboltokban elektronikus cigarettát utántöltő flakont és dohányzást imitáló elektronikus eszközt is lehet árusítani
További hírek
2015. október 19.

Hatalmas változás jön a dohányosok életében

csomagolás   /   dohányzás   /   egységes   /   Magyarország

forrás: Origo.hu
2015. augusztus 19.

Az e-cigarettázó tinik gyakrabban szoknak rá a dohányzásra

diákok   /   e-cigaretta   /   felmérés   /   kockázat   /   tanulmány

forrás: Origo.hu
2015. május 29.

Nem igaz, hogy idősen már nem érdemes leszokni!

fiatalok   /   halálozás   /   kockázat   /   kutatás   /   leszokás   /   tanulmány   /   érrendszeri

forrás: Szivderito.hu
2015. január 23.

Túl forrón az e-cigi is rákkeltő

dohányzás   /   e-cigaretta   /   formaldehid   /   kutatás   /   nikotin   /   rák

forrás: Origo.hu
2014. augusztus 26.

Az e-cigaretta csúcstechnikával okoz függőséget

dohányzás   /   e-cigaretta   /   elektromos   /   kutatás   /   tanulmány

forrás: Origo.hu
2014. május 12.

Hány magyart öl meg a dohányzás?

daganat   /   halálozás   /   kutatás   /   Magyarország   /   statisztika   /   élettartam

forrás: Buksza
2014. március 27.

Az e-cigi nem segít leszokni

dohányzás   /   elektromos   /   kérdőív   /   leszokás

forrás: Origo.hu
2014. február 26.

Szombattól egységes a Tilos a dohányzás! tábla

dohányzás   /   felirat   /   törvény   /   ÁNTSZ

forrás: Index.hu
2014. február 13.

Tilos a dohányzás a gyermeket szállító autókban

brit   /   dohányzás   /   gyermekek   /   gépkocsi   /   passzív   /   tilalom   /   törvény

forrás: Inforadio.hu
2014. január 31.

Vigyázniuk kell a dohányosoknak a vitaminokkal

antioxidáns   /   daganat   /   kutatás   /   rák

forrás: Origo.hu
„Nemdohányzó honlap” logó
Helyezze el Ön is a „Nemdohányzó honlap” logót a honlapján, és ezzel hívja fel a figyelmet a dohányfüstmentes élet fontosságára!
Leszokás kalkulátor
Számolja ki, mekkora összeget spórolt meg azzal, hogy leszokása óta nem költ cigarettára! Emellett megtudhatja, mennyi méreganyagot vitt volna be a szervezetébe, ha továbbra is szívná a mérgező füstöt...
Időjárás
© Copyright © Dohányzás.hu   |   Minden jog fenntartva!
addresses-registration .