Kulcsszó: diákok
2015. augusztus 19.

Az e-cigarettázó tinik gyakrabban szoknak rá a dohányzásra

Az e-cigarettázó kamaszok később kétszer olyan valószínűséggel szoknak rá a dohányzásra, mint azok a társaik, akik nem próbálkoztak az elektromos cigivel - ez derült ki egy középiskolások körében végzett amerikai kutatásból.

diákok   /   e-cigaretta   /   felmérés   /   kockázat   /   tanulmány

forrás: Origo.hu
A szakemberek tíz Los Angeles-i középiskolában végeztek felmérést a dohányzási szokásokról 2500 diákot kérdeztek ki egy év alatt háromszor A kutatást a kilencedikeseknél kezdték 2013 őszén az évfolyamba járó 14 évesek még nem szívtak hagyományos dohánytermékeket Kétszer nagyobb valószínűséggel dohányoznak A kormány által szponzorált kutatás elején kilenc százalékuk 220 gyerek mondta hogy már legalább egyszer próbát tett az e-cigarettával Azok a diákok akik elismerték hogy e-cigarettáztak az év során kétszer nagyobb valószínűséggel kezdtek el dohányozni háromszor nagyobb arányban vízipipáztak és négyszer nagyobb arányban kezdtek szivarozni azokhoz képest akik az év elején arról számoltak be hogy nem kísérleteztek még semmilyen dohányzással Kutatásunk eredménye arra enged következtetni hogy az e-cigarettázó tinédzserek nagyobb valószínűséggel próbálkoznak meg a rendes cigarettával és egyéb dohánytermékekkel - közölte a Journal of the American Medical Association JAMA folyóiratban kedden megjelent tanulmány vezető szerzője Adam Leventhal a Dél-kaliforniai Egyetem tudósa Ez az eddigi legerősebb bizonyíték Nancy Rigotti a Massachusettsi Általános Kórház dohányzáskutatással és kezeléssel foglalkozó központjának igazgatója szerint a tanulmány az eddigi legerősebb bizonyítékkal szolgál arra hogy az e-cigaretta egészségügyi kockázatot jelent az ifjúság számára arra bátorítja a kamaszokat hogy kezdjenek dohányozni A világ népességének több mint fele számára elérhető az e-cigaretta amelynek eladásából 2017-re már évi 10 milliárd dolláros bevétel származik
2012. június 20.

Naponta rágyújt a fiatalok negyede

Dohányzás, alkoholfogyasztás és a tiltott szerek használata terén is kedvezőtlenül alakultak a 16 éves korosztályra vonatkozó magyarországi kutatási adatok. Míg Európában csökkenés vagy stagnálás volt tapasztalható, nálunk a fiatalok többet szívnak, isznak és bagóznak, mint négy évvel ezelőtt.

alkohol   /   diákok   /   kutatás

forrás: Index.hu
Elekes Zsuzsanna a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársa ismertette a hazai helyzetet is felmérő legújabb nemzetközi ESPAD-kutatás eredményeit A tiltott és legális szerek fogyasztásának elterjedtsége alapján a magyar fiatalok elveszítették Európa más országaihoz viszonyított korábbi kedvező pozíciójukat A 2011-ben 36 országban végrehajtott és több mint százezer diákot bevonó felmérés szerint Európában a megkérdezett 16 éves korosztály 54 százaléka dohányzott már életében 28 százalék dohányzott a kérdésfeltevést megelőző hónapban míg 17 százalék napi rendszerességgel cigarettázik Hazánk esetében ezek az arányok 66 százalék 37 százalék és 25 százalék voltak Bár az előző hónapban dohányzók magas arányára van nemzetközi példa Csehország Szlovákia Franciaország Olaszország az hogy nálunk már minden negyedik fiatal napi rendszerességgel gyújt rá rendkívül aggasztó Elekes Zsuzsanna szerint a magyar dohányzási adatok már húsz éve az átlag fölött vannak és folyamatosan növekszik a különbség a hazai és a külföldi fogyasztási szokások között Dohányzás terén a magyar diákok Európa élmezőnyében találhatók és 2011-ben újra nőtt a dohányzás a fiatalok körében Minél erősebb annál jobb Alkoholfogyasztás terén sem kell szégyenkezniük az itthoni középiskolásoknak bírják a versenyt a külföldiekkel Európában az alkoholt kipróbálók aránya 87 százalék volt nálunk 94 A kontinensen 57 százalék ivott az előző hónapban itthon 67 százalék Abban nincs különbség hogy külföldön és Magyarországon is a fiúk a nagyobb ivók de nálunk a tömény italok a népszerűek máshol pedig inkább a sör fogy Lerészegedés terén sajnos még inkább leköröztük az átlagot A magyar fiatalok 60 százaléka volt már részeg életében 23 százalékuk a kérdezés előtti hónapban is ami az ötödik legmagasabb arány a vizsgált országok között míg 45 százalékuk vett részt 8222 nagyivásban 8221 azaz olyan összejövetelen amikor legalább öt italt ittak meg egymás után Kontinens-szerte a fenti számok csak 47 17 és 39 százalékon állnak tehát Magyarország jóval az átlag fölött van Megfigyelhető hogy míg Európában a rendszeres alkoholfogyasztás némileg csökkent nálunk az alkoholfogyasztások száma és mennyisége is növekedett Kiemelkedő a nagyivásban végbement változás itt 1999-ben 23 százalékon álltunk de a mostani 45 százalékos adattal meghaladtuk az európai átlagot Elekes Zsuzsanna szerint Magyarországon 8222 főleg a marihuána dominál bármit is gondolunk 8221 a jelenlegi helyzetről A marihuánát követi népszerűségében a nyugtató és alkohol páros a szipuzás az orvosi javaslat nélkül felírt gyógyszerek a mefedron az amfetaminok az ecstsay az LSD majd a többi tiltott szer 8222 Dizájnerdrogokra azért nem kérdeztünk mert olyan gyorsan változik naponta a helyzet 8221 8211 magyarázta Elekes Senki se tudja pontosan mire is kellene rákérdezni mik a legnépszerűbb szerek illetve milyen néven futnak de ezek nélkül is látszik hogy nőtt a hazai drogfogyasztás A magyar fiatalok több mint harmada 35 százalék véli úgy hogy a marihuána könnyen beszerezhető 19 százalék ki is próbálta míg 20 százalék mással is kísérletezett A nemzetközi viszonyításban ez 29 százalék 17 százalék és 18 százalék volt Összességében az átlagot már meghaladtuk de még csak a középmezőnyben vagyunk drogok terén Válság van de nem anyagi jellegű Az ESPAD-kutatás csak a tények megállapításával foglalkozik de legalább ilyen lényeges hogy mi állhat a magyarországi romló tendenciák mögött Elekes Zsuzsanna szerint nehéz megmagyarázni a hirtelen váltást mivel négy éven keresztül a helyzet javulását bizonygatták a 2007-es adatok alapján Elekes szerint általánosan romlott a helyzet itthon ha nem is elsősorban pénzügyi és gazdasági szempontból hiszen a szerfogyasztásnak a jövedelmek szintje nem volt akadálya hanem úgy hogy növekedett a bizonytalanság szintje a fiatalok körében A családi kötelékek és az iskolához való kapcsolatok gyengültek kevesebb a kapaszkodó Változott a szerfogyasztás közpolitikai megítélése is Korábban a drogozás megoldandó probléma volt mára nem az csak a dohányzás kérdése merült fel aktívabban társadalmi szinten A kutató szerint egyébként a fiatalok viszonyrendszerében a felnőtt társadalom hozzáállása tükröződik vissza Az ivás és a dohányzás elfogadott a felnőtteknél és ez a gyerekek körében is meglátszik
2012. február 6.

Kocsiban szívják a dohányfüstöt a tinik

Minden ötödik amerikai diák az iskolába autózva mások cigarettafüstjét szívja zárt térben, így passzív dohányossá válik – figyelmeztet friss jelentésében az amerikai járványügyi hatóság, a CDC.

diákok   /   dohányfüst   /   dohányzás   /   passzív

forrás: Index.hu
A Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában hétfőn közzétett tanulmány az első amely arra vállalkozott hogy országos szinten becslést adjon az ilyen jellegű passzív dohányzás mértékére A felmérésbe reprezentatív mintavétellel 6-12 évfolyamos 11-18 éves diákokat vontak be Az eredmény szerint 2009-ben az érintett korosztály 22 százaléka volt kitéve rendszeresen mások dohányfüstjének miközben az iskolába vagy onnan hazautazott személyautóban Brian King kutatásvezető a CDC munkatársa emlékeztetett arra hogy 2000-ben ez a ráta még 40 százalék volt így egy évtized alatt jelentősnek mondható a javulás ám még a mostani arány is igen magas A passzív dohányzás visszaszorításáért küzdő szakértők úgy vélik hogy az autó zárt terében passzívan beszívott dohányfüst potenciálisan nagyobb veszélyt jelenthet mint a bárokban előforduló cigarettafüst
„Nemdohányzó honlap” logó
Helyezze el Ön is a „Nemdohányzó honlap” logót a honlapján, és ezzel hívja fel a figyelmet a dohányfüstmentes élet fontosságára!
Leszokás kalkulátor
Számolja ki, mekkora összeget spórolt meg azzal, hogy leszokása óta nem költ cigarettára! Emellett megtudhatja, mennyi méreganyagot vitt volna be a szervezetébe, ha továbbra is szívná a mérgező füstöt...
Időjárás
© Copyright © Dohányzás.hu   |   Minden jog fenntartva!
addresses-registration .