2014. február 13.
Elfogadta a brit parlament 376 szavazattal, 107 ellenében azt a törvénymódosítási javaslatot, amely lehetővé teszi az egészségügyi miniszter számára a dohányzás betiltását minden olyan gépkocsiban, amelyben gyermek is utazik.
forrás: Inforadio.hu
A múlt héten hétszáz egészségügyi szakember intézett nyílt levelet egy orvosi folyóirat hasábjain a brit parlamenti képviselőkhöz kérve a törvénymódosító javaslat elfogadását Rámutattak hogy gyermekek számára életfogytiglan egészségkárosító lehet ha olyan kis helyen mint egy zárt gépkocsi passzív dohányzásra kényszerülnek azaz beszívják a velük utazó felnőttek cigarettafüstjét A brit alsóház most megszavazta a törvénymódosítást A következő lépés pedig várhatóan az lesz hogy a tiltást kötelező érvényűvé megszegését büntethetővé teszik Így volt ez a biztonsági öv kötelező becsatolása majd nem is olyan régen a vezetés közbeni telefonálás tiltása esetében is A gyermeket szállító gépkocsik utasterére vonatkozóan már dohányzási tilalom áll fenn az Egyesült Államokban Kanadában Ausztráliában és a Dél-afrikai Köztársaságban A tilalom megszegői büntethetők A dohányosok érdekeit képviselő brit Forest tömörülés igazgatója szerint minden értelmes ember tisztában van azzal hogy ha gyerek ül az autóban nem helyes rágyújtani erre nem kell törvény Jobb volna ha az állam ezt magánügynek tekintené A többség azonban a tilalom törvényesítése mellett van - jelzi a brit parlament szavazásának eredménye
2013. június 7.
Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők a II. kerületi Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban, mert júliusban az iskola közvetlen közelében Nemzeti Dohánybolt nyílik. A trafik az iskola tőszomszédságában, az attól mindössze 5-10 méterre lévő CBA-ban lesz.
forrás: Index.hu
A szülők nyílt levelet írtak Láng Zsolt polgármesternek Ebben azt kérik hogy a trafik létesítési jogát a CBA tulajdonosi kör egy másik nem az iskola közvetlen közelében található boltjába helyezzék át Bár az iskola szomszédságában álló CBA-ban eddig is árultak cigarettát a szülők szerint júliustól jelentősen megnő majd a forgalom mert akkortól már csak kevés helyen lehet dohányt venni A dohányosok nagy része pedig valószínűleg a vásárlás után azonnal rá is gyújt a bolt előtt és az iskola mellett A szülők szerint ez kifejezetten káros példát mutat majd a gyerekeknek A levélben azt írják hogy mivel a dohányboltban például jégkrémet is lehet majd venni nőni fog a cigaretta csábításának kitett expozíció azaz a dohány és a dohánybolt mint pozitív tudatalatti kapcsolat épülhet ki a gyermekekben A szülők attól is tartanak hogy ha lazulnak a kezdeti ellenőrzések egy idő után a 18 év alattiaknak is el fognak adni cigarettát A szülői kezdeményezés a múlt hét elején indult Kezdetben az iskola vezetése is támogatta az aláírásgyűjtést Az íveket az iskola portáján tették ki az igazgató belegyezésével Két nappal később azonban váratlan fordulat történt az iskola vezetése azt kérte a szülőktől ne az iskolában kampányoljanak A szülők nem tartják kizártnak hogy az igazgatót felsőbb helyről állították le Megkerestük az ügyben az iskola igazgatóját aki kérdésünkre röviden csak annyit mondott ez kezdettől fogva csak egy szülői kezdeményezés volt az iskolának ehhez nincs köze Hajnissné Anda Éva a 2 kerület tankerületi vezetője ezt azzal egészítette ki hogy az igazgatóval konzultálva úgy látták a trafikok ügye átpolitizálódott ezért szerencsésebb ha az aláírásgyűjtést az iskola falain kívül végzik a szülők Szó sincs ugyanakkor arról hangsúlyozta Hajnissné Anda Éva hogy ő vagy az iskola igazgatója betiltották volna az aláírásgyűjtést Az ügy a kerületi képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén is szóba került Kovács Márton a Párbeszéd Magyarországért képviselője napirend előtt tette szóvá a polgármesternek és a jegyzőnek hogy nem szerencsés az iskola közvetlen közelében cigarettát árulni Ő is úgy látta hogy ez rossz példa a gyerekek felé és arról érdeklődött lehet-e tenni valamit ez ellen Kovács Márton az Indexnek elmondta kérdésére a Fidesz országos kommunikációjából már ismerős választ kapta Az iskola melletti CBA-ban eddig is árultak dohányt a kerület vezetésének álláspontja szerint azonban júliustól ezt sokkal szabályozottabb körülmények között teszik majd és 18 éven aluliak be sem léphetnek az üzletbe A polgármester egyelőre semmilyen levelet nem kapott a szülőktől Ha érkezik ilyen kivizsgálják a kérdést és az illetékes helyre továbbítják 8211 mondta az Indexnek Balaton Balázs a kerület sajtóreferense A kerület vezetése minden szülői panaszt meghallgat és igyekszik segíteni is hangsúlyozta Balaton de megjegyezte nem biztos hogy ebben az ügyben ők az illetékesek Az iskolák ugyanis már állami fenntartásba tartoznak mint ahogy a dohánykoncessziók kiosztása és a dohánykereskedelem ellenőrzése is állami feladat Úgy tudjuk a szülők a napokban akarják átadni petíciójukat a polgármesternek amelyhez már 150 aláírást gyűjtöttek Az egyik szülő törvénymódosítást is szeretne kezdeményezni Míg ugyanis alkoholt az iskolák vagy a kórházak bejáratától számított 200 méteres távolságon belül nem lehet árusítani jelenleg nincs olyan jogszabály ami tiltaná a cigaretta eladását az iskolák közvetlen közelében Nem a Budenz József iskola az egyetlen amely mellett dohánybolt nyílik A sajtóban megjelent hírek szerint hasonló a helyzet Kismaroson és a XI kerületben is A II kerület egy másik CBA-jánál egyébként a korábbi biobolt egy részét alakítják át dohánybolttá a vegyszermentes zöldségek mellett majd cigit is lehet venni
2013. január 21.
Meredeken csökkent a súlyos asztmával kórházba került gyermekek száma Angliában a nyilvános helyeken való dohányzás betiltása után. Egy tanulmány az első évben 12 százalékos esést mutatott ki, és a szerzők szerint egyre többen döntenek úgy, hogy saját otthonukat is füstmentessé teszik.
forrás: Index.hu
Nagy Britanniában a dohányzást betiltó 2007-es törvények hatályba lépése előtt minden évben 2 százalékkal nőtt azoknak a gyermekeknek a száma akik súlyos asztmaroham miatt kerültek kórházba állítják az Imperial College kutatói akik 2002-ig visszamenőleg vizsgálták a brit egészségügyi statisztikákat A törvény megfordította a trendet és az első év 12 százalékos visszaesése után minden további két évben 3 százalékkal csökkent a súlyos asztmás esetek száma A változás a gazdagok és szegények a városi és vidéki lakosok körében egyaránt kimutatható volt Bár a dohányzásellenes törvény kritikusai azt mondták hogy a tiltás hatására otthon füstölögnek majd a dohányosok a kutatási eredmények ennek az ellenkezőjéről árulkodnak Christopher Millett a tanulmány vezető szerzője azt mondta egyre több bizonyítékuk van arra hogy az emberek otthon is leteszik a cigarettát Az adatok egyértelműen azt mutatják hogy a gyermekek nyertek a nyilvános helyen való dohányzás betiltásával A szakértők szerint már csak azt kellene elérni hogy amikor felnőnek ezek a gyermekek akkor ők se akarjanak majd cigarettára gyújtani