2015. október 20.
Eddig is tudtuk, hogy a dohányzás nem tesz jót, ha pedig kamaszokról beszélünk, még kevésbé jó ötlet. Egy friss kutatás szerint viszont a közismert egészségügyi kockázatokon felül a tinik dohányzásának további negatív hatásai is vannak: felnőttkorban is kimutatható figyelmi problémákat okoz.
forrás: Dívány
A Biological Psychiatry biológiai pszichiátria című neves orvosi szaklapban megjelent kutatás szerint a tinédzserkori dohányzás és a felnőttkori figyelmi problémák között egyértelmű ok-okozati kapcsolat mutatható ki Ez a hatás még nagyobb súllyal esik latba azoknál a gyerekeknél akik már eleve ADHD-ban hiperaktív figyelemzavarban szenvednek ráadásul a figyelemzavaros tinik a felmérések szerint eleve többet dohányoznak az átlagnál A kutatók ikervizsgálatok során jutottak a fenti eredményre egypetéjű ikreket vizsgáltak akiknek genetikai örökítőanyaga és családi környezete is csaknem azonos Tehát ha az ikerpár egyik tagja dohányzik a másik pedig nem akkor a problémákat biztosan nem eltérő genetika és jó eséllyel nem eltérő környezeti hatások okozzák A kutatók ezért a holland ikerregiszter adatait használták így összesen 1987 felnőtt és 648 kamaszkorú ikerpár vizsgálatára nyílt lehetőségük A felnőttek adatait elemezve kiderült hogy azok akik életük során valaha dohányoztak jóval nagyobb eséllyel küzdöttek figyelmi problémákkal koncentrációzavarral 8211 ha a saját nem dohányzó ikertestvérükkel hasonlították őket össze Ami a tiniket illeti a dohányzó ikertestvér 16 éves korában több figyelmi problémát mutatott mint nemdohányzó ikertestvére Ez a különbség az ikerpárok gyerekkorában amikor még egyik sem dohányzott nem volt kimutatható így jó eséllyel a dohányzás tehető felelőssé a figyelemzavar kialakulásáért A dohányzás a korábbi kutatások szerint is hatással van az idegrendszerünk működésére sőt állatkísérletekben már a figyelemzavart okozó hatását is kimutatták A fenti ikervizsgálat arra világít rá hogy a nikotin és a dohányfüst többi alkotóeleme az emberi agyat is károsítja és a kamaszkorban elkezdett dohányzás hatása nem múlik el hanem nagyon is tartós felnőttkorban is fennmaradnak az ekkor kialakult figyelmi problémák Még ma is sokakat érint A dohányzás káros hatásai közül természetesen csak egy a figyelemzavar ezen kívül még számos egészségügyi kockázattal kell számolni A tüdőbetegségek mellett a fiatalkori méhnyakrákok előfordulásának esélyét is növeli a cigaretta A kamaszkori dohányzás sajnos ennek ellenére egyáltalán nem ritka az USÁ-ban a 2014-es adatok szerint 3 7 millió középiskolás dohányzik Ami hazánkat illeti a 15 8211 18 évesek között a lányok 14 százaléka dohányzik ugyanebbe a korcsoportba tartozó fiúknak viszont csaknem a negyede A kamaszkori dohányzás esélyét növeli az ha a szülők tanárok dohányoznak Magyarországon pedig egyelőre a felnőttek körében még mindig igen elterjedt ez a szokás hazánk a dohányzással összefüggő halálozás tekintetében az EU-ban a negyedik A tanulmányt jegyző szakemberek szerint társadalmi szintű beavatkozásokra lenne szükség a fiatalok védelmében a prevenciós oktatásokon programokon kívül tovább kellene szigorítani a kiskorúaknak eladható dohánytermékekkel kapcsolatos szabályokat illetve forszírozni azok betartását A gyerekeket és kamaszokat meg kellene óvni a passzív dohányzástól is hiszen annak káros hatásai ugyanúgy kimutathatóak
2015. augusztus 19.
Az e-cigarettázó kamaszok később kétszer olyan valószínűséggel szoknak rá a dohányzásra, mint azok a társaik, akik nem próbálkoztak az elektromos cigivel - ez derült ki egy középiskolások körében végzett amerikai kutatásból.
forrás: Origo.hu
A szakemberek tíz Los Angeles-i középiskolában végeztek felmérést a dohányzási szokásokról 2500 diákot kérdeztek ki egy év alatt háromszor A kutatást a kilencedikeseknél kezdték 2013 őszén az évfolyamba járó 14 évesek még nem szívtak hagyományos dohánytermékeket Kétszer nagyobb valószínűséggel dohányoznak A kormány által szponzorált kutatás elején kilenc százalékuk 220 gyerek mondta hogy már legalább egyszer próbát tett az e-cigarettával Azok a diákok akik elismerték hogy e-cigarettáztak az év során kétszer nagyobb valószínűséggel kezdtek el dohányozni háromszor nagyobb arányban vízipipáztak és négyszer nagyobb arányban kezdtek szivarozni azokhoz képest akik az év elején arról számoltak be hogy nem kísérleteztek még semmilyen dohányzással Kutatásunk eredménye arra enged következtetni hogy az e-cigarettázó tinédzserek nagyobb valószínűséggel próbálkoznak meg a rendes cigarettával és egyéb dohánytermékekkel - közölte a Journal of the American Medical Association JAMA folyóiratban kedden megjelent tanulmány vezető szerzője Adam Leventhal a Dél-kaliforniai Egyetem tudósa Ez az eddigi legerősebb bizonyíték Nancy Rigotti a Massachusettsi Általános Kórház dohányzáskutatással és kezeléssel foglalkozó központjának igazgatója szerint a tanulmány az eddigi legerősebb bizonyítékkal szolgál arra hogy az e-cigaretta egészségügyi kockázatot jelent az ifjúság számára arra bátorítja a kamaszokat hogy kezdjenek dohányozni A világ népességének több mint fele számára elérhető az e-cigaretta amelynek eladásából 2017-re már évi 10 milliárd dolláros bevétel származik
2014. január 9.
inden hetedik ember dohányzik a Földön. 2012-ben legalábbis 967 millióan cigarettáztak rendszeresen, mutatja ki egy friss amerikai tanulmány. Az apropót az adja, hogy ötven évvel ezelőtt látott napvilágot az az amerikai tisztifőorvosi jelentés, amely – más kutatási eredmények publikálásával együtt – egyértelműen megállapította, hogy a dohányzás betegséghez és halálhoz vezethet. Így és ekkor indult el dohányzásellenes intézkedések egész sorozata.
forrás: Üzletrész.hu
Paradoxonoktól nem mentes ez a cikk Az első hogy jóllehet a dohányzásról elmondhatjuk egyre kirívóbb egyre feltűnőbb egyre kevésbé népszerű a dohányzók száma világszinten növekszik Szúrópróbaszerűen nézzünk bele bármely harminc évvel ezelőtt készült filmbe és próbáljuk meg értelmezni mai szemmel azt a magától értetődő természetességet amellyel nemhogy publikus helyen és irodában de otthon a nappaliban a hálószobában a konyhában a gyerekek jelenlétében jönnek-mennek égő cigarettával a felnőttek Pedig 1980-ban csak 721 millióan dohányoztak naponta Igaz akkor 4 4 milliárd ember jelentette a Föld népességét A kutatók szerint az emelkedés oka a népességnövekedés a 7 milliárdból egyszerűen többen tudnak rászokni a dohányzásra írja a BBC News az Amerikai Orvostudományi Társaság lapjában publikált tanulmányról A Washingtoni Egyetem 187 ország adatait feldolgozó tanulmánya szerint bár globális szinten csökken a dohányosok aránya számos nagy országban köztük Bangladesben Kínában és Oroszországban is egyre többen gyújtanak rá szokásszerűen 1980-ban világszerte 4 96 billió cigaretta fogyott Ez a szám 2012-ben becslések szerint 6 25 billió volt Míg 1980-ban még a férfiak 41 a nők 10 százaléka dohányzott napi rendszerességgel addig ez az arány mára a férfiaknál 31 a nőknél pedig 6 százalékra csökkent Kelet-Timor a listavezető itt tízből hatan dohányosok A legkisebb az arány Antigua és Barbuda szigetállamában ahol a lakosság csupán 5 százaléka dohányzik A kutatók szerint a dohányzás egészségre gyakorolt negatív hatása azokban az országokban lehet a legsúlyosabb ahol a magas dohányzási ráta a magas cigarettafogyasztással párosul például Görögországban Írországban Olaszországban Japánban Kínában Kuvaitban a Fülöp-szigeteken Oroszországban Svájcban vagy Uruguayban Az Európai Unióban a 2012-es adatok szerint Portugáliában volt a legkisebb a dohányosok száma 16 4 százalék A legtöbben viszont 8211 36 3 százalék 8211 Ausztriában gyújtottak rá rendszeresen Érdekesség és bizonyos értelemben szintén paradoxon hogy ez a sorrend szinte inverze a munkanélküliség 2013 novemberi grafikonján megjelenőnek Ausztriában a legalacsonyabb a nem foglalkoztatottak száma míg ebben Portugália hátulról az ötödik Magyarországon 2012-ben a dohányzók aránya 30 4 százalék volt Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár tavaly novemberben kijelentette hogy Magyarországon 2013-ban 19 százalékra esett vissza a naponta dohányzók aránya A dohányosok száma mindkét nem esetében csökkent a felmérés szerint 2012-ben a férfiak 32 3 százaléka míg tavaly már csak 24 3 százaléka gyűjtott rá naponta A nőknél ez az arány a 2012-es 23 6 százalék után 15 2 százalékot mutatott 2013-ban
2013. április 27.
Megjelenése után alig három évvel véget is érhet az elektromos cigaretta magyarországi pályafutása, a Btk. nyáron életbe lépő módosítása ugyanis ellehetetlenítheti az eszközök árusítását. A kormány tavaly döntött úgy, hogy az e-cigarettát rossz dolognak nyilvánítja, amely nem segít a leszokásban, engedély nélkül pedig árusítani sem lehet. Pedig a komoly használók szerint ugyan nem egészséges, de a dohányzás rengeteg káros hatását enyhíti.
forrás: Origo.hu
Azok az emberek akik a hagyományos helyett elektromos cigarettát szívnak nagyon büszkék magukra talán ez az egészben a legjobb dolog - foglalta össze egyetlen mondatban a Magyarországon nagyjából három éve felbukkant e-cigaretta hatását a használóiból alakult Villanypára Egyesület elnöke Kovács Dániel szerint sokak fejében tévesen él egy kép az e-cigiről az ugyanis nem egy a leszokást segítő eszközök közül hanem egy élvezeti cikk Az Országos Egészségfejlesztési Intézet OEFI egyik tavalyi felmérése szerint a felnőtt lakosság közel 30 százaléka dohányzik naponta Az aktív dohányosok száma jelenleg nagyjából hárommillió fő Magyarországon és 60 ezerre tehető azok száma akik a dohányzás mellett elektromos cigarettát is használnak - olvasható a Villanypára honlapján Számításaik szerint összesen mintegy 270 ezer e-cigaretta használó van ma Magyarországon a forgalmazók adatai alapján azonban ez a szám sokkal kevesebb ők tíz-húszezer e-cigaretta fogyasztóval számolnak E-cigarettát jelenleg a szakboltokban ideiglenes standokon egyes BKV-jegypénztárakban valamint az interneten lehet vásárolni Az OEFI-felmérésben megkérdezett e-cigaretta használók 94 százaléka nikotinos utántöltő folyadékot használ Az elektromos cigarettába való nikotint is tartalmazó folyadékpatron az egészségügyi államtitkárság szerint gyógyszernek minősül ezért engedély nélkül nem lehet forgalmazni Az egészségügyi államtitkárság egyik közleménye szerint az e-cigaretta nem segít a dohányzásról való leszokásban és kedvezőtlen vizuális üzenetet hordoz Csökkenti a dohányzás elleni küzdelem hatékonyságát mert a függőségi állapotot inkább fenntartja mint kezeli Sőt szerintük tényleges veszélye van annak hogy ha egy életében egyetlen szál cigarettát sem szívó fiatal rászokik az elektromos cigarettára a szervezetében kialakult nikotinfüggőség miatt előbb-utóbb a hagyományos cigarettára is rákap A Villanypára Egyesület elnöke ezzel ellentétben úgy gondolja az e-cigi életet menthet ugyanis a használatával nagyságrendekkel visszavethetők a dohányzás káros egészségügyi hatásai Az e-cigaretták Magyarországon 2010 környékén kezdtek megjelenni akkor még alig használták páran a készüléket Tavaly március 5-én aztán megjelent az egészségügyi államtitkárság állásfoglalása amelyből kiderült hogy álláspontjuk szerint a nikotintartalmú folyadék gyógyszernek minősül ezért csak engedéllyel lehet árusítani amelynek megszerzése évekbe telhet Szintén tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy nagyszabású razziában lefoglalt 44 millió forint értékű alapanyagot az egyik pest megyei forgalmazótól A terméket kezdetben az interneten árusították majd 2011-2012 körül már a dohányboltokban és direkt erre szakosodott üzletekben is meg lehetett vásárolni Miután a kormány világossá tette hogy mit gondol a termékről Kovács szerint sok boltos inkább bezárt tartva az adóhatósági ellenőrzéstől Mások azt mondták hogy kiviszik a cégüket külföldre és visszaállnak az internetes árusításra - állította az egyesület elnöke Megkerestük az egészségügyi államtitkárságot is szerettünk volna választ kapni arra hogyan lehetséges hogy még mindig árusítják néhány boltban a nikotinos folyadékot tartalmazó patront annak ellenére hogy a tárca szerint az illegális Az államtitkárság sajtóosztályán azt mondták hogy ennek ellenőrzése az adóhatóság illetékességi területéhez tartozik Kovács szerint az internetes árusítás a felhasználók szempontjából rendben működik a forgalmazók többsége jó áron árul minőségi terméket de reális veszélye van annak hogy ellepik a piacot a Kínából érkező ócska termékek és akkor tényleg nehéz lesz megmondani hogy mit kevernek a folyadékba Jelenleg alig tucatnyi e-cigaretta bolt van a fővárosban ezek közül jó néhányat felkerestünk de az üzletvezetők tulajdonosok még név nélkül sem akartak megszólalni a témában Viktor nyolc hónapja a hagyományos cigaretta helyett szívja az elektromos változatot Nem lesz büdös tőle szívhatja a munkahelyén a saját asztalánál és rengeteget spórol A harmincas éveiben járó férfi szerint a kereskedők szempontjából akár jó is lehet hogy az internetre szorítják vissza a termék árusítását a fogyasztóknak azonban ez nem túl kedvező Ha kezdő e-cigis lennék és szükségem lenne egy kezdő szettre nem tudnám hogy miből mennyit és hogyan rendeljek Előbb végig kéne nyálaznom a fórumokat hogy képben legyek a témában A boltba viszont bemész és személyesen mutatják meg hogy miről is van szó - érvelt Viktor szerint a netes felületen idővel kevesebb lesz a vásárló is hiszen sokan nem akarják majd pluszban kifizetni a szállítási költséget Nem tartja túl életszagúnak hogy valaki az elektromos változat miatt szokjon rá a hagyományos cigarettára pedig vannak kutatások amelyek szerint az e-cigaretta használatának ez az egyik eredménye - lásd keretes írásunkat A hagyományos dohánytermék drágább büdösebb nem olyan jó ízű köhögsz tőle kizártnak tartom hogy bárki áttérne ezekre az e-cigiről - mondta Szerinte az aki soha életében nem dohányzott úgyis nikotinmentes folyadékot fog a készülékbe tenni Hobbi szinten nagyon érdekel a dolog gondolkoztam már rajta hogy szívesen nyitnék egy e-cigarettát forgalmazó boltot de ilyen bizonytalan környezetben nem mernék belevágni - mondta Azt az elnök sem tartja túl életszerűnek hogy a fiatalok az elektromos változat után döntsenek úgy inkább hagyományos cigarettát szívnak Az e-cigaretta nagyon sok aromában ízben érhető el míg a sima cigarettának egyetlen íze van az pedig a borzasztó büdös és gusztustalan íz Kovács szerint az esetek 60-70 százalékéban nem a leszokás miatt kezd el az illető e-cigarettát szívni hanem mert olcsóbban és kevésbé káros módon lehet hódolni a szenvedélyének mint ha vesz egy doboz cigarettát További előnye hogy ezzel mentesíti a környezetét a passzív dohányzás káros hatásaitól Kovács szerint a legrosszabb forgatókönyv az lehet hogy júliustól már az internetről sem lehet hozzájutni az elektromos cigarettához a büntető törvénykönyv július elejétől hatályos módosítása szerint ugyanis akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azt aki a hamis gyógyszernek minősülő nikotint előállítja indokolatlan mennyiségben birtokolja vagy árulja Nyilván nem életszerű attól rettegni hogy ha valaki szájában meglátnak egy elektromos cigarettát füstölni bedugják a börtönbe három évre - mondta Kovács aki szerint a szabályozás elsősorban nem a fogyasztókat érinti majd hanem a hazai forgalmazást ami gyakorlatilag teljesen le fog állni ideértve az internetes kereskedést is A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását 2012 januárjában vezették be majd három hónapos moratórium után már mindenhol bírságolták azokat akik a tiltott helyeken gyújtottak rá Az ÁNTSZ azóta mintegy 67 ezer ellenőrzést folytatott le és összesen 17 millió forint bírságot szabott ki
2012. október 27.
Közel 1,2 millió brit nő bevonásával készült az a tanulmány, amelynek eredménye szerint kilenc évet hozzáadhat életéhez, aki 40 évesen leszokik a dohányzásról, ám még így is 20 százalékkal magasabb marad körükben a halálozás kockázata azokhoz képest, akik soha nem cigarettáztak.
forrás: Index.hu
A The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertetett felmérés adatai azt mutatják hogy a teljes felnőttkorban való dohányzás átlagosan tizenegy évvel rövidíti meg az élettartamot A nőkre vonatkozó most közzétett eredmények egybehangzanak a férfiak bevonásával végzett korábbi nagyszabású tanulmány megállapításaival Az elemzés szerint kilenc évet adott hozzá az életéhez az a nő aki 40 évesen végleg letette a cigarettát sőt azok a nők akik már 30 évesen leszoktak a dohányzásról körülbelül tíz többlet évet nyertek vissza 8222 Akár férfiról akár nőről van szó ha valaki még a középkor elérése előtt abbahagyja a dohányzást átlagosan tíz év extra élettartamot nyer 8221 8211 hangsúlyozta Richard Peto a tanulmány társszerzője az Oxfordi Egyetem munkatársa A leszokás után is érvényes maradt azonban hogy a 40 éves kort követő évtizedekben a korábbi dohányosok halálozási aránya minden egyes életszakaszban 1 2-szeres volt azokhoz a kortársaikhoz képest akik soha nem dohányoztak
2012. október 16.
Egy kedden közzétett tanulmány szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megszabott finomrészecske-szennyeződés határértékének háromszorosa mérhető az olyan autó levegőjében, ahol dohányoznak.
forrás: Index.hu
Egy kedden közzétett tanulmány szerint az Egészségügyi Világszervezet WHO által megszabott finomrészecske-szennyeződés határértékének háromszorosa mérhető az olyan autó levegőjében ahol dohányoznak A WHO 24 órás időtartamra 25 mikrogramm köbméterben állapította meg a finomrészecske-koncertráció átlagos határértékét a belső terek levegőjére vonatkozóan Sean Semple az aberdeeni egyetem kutatója szerint a finomrészecske-szennyeződés megháromszorozódása a kocsiban utazó valamennyi gyermek egészségét károsíthatja Egy felmérés során a brit kutatók 17 személy köztük 14 dohányos autójának levegőminőségét vizsgálta a hátsó ülésre szerelt elektronikus eszközzel A felmérés a British Medical Journalhoz tartozó Tobacco Control című folyóiratban tették közzé A 83 megfigyelt átlagosan 27 perces utazás során a dohányzó autóknál a levegő finomrészecske-tartalma átlagosan 85 mikrogramm köbméter volt azaz tízszerese annak mint amennyi a nemdohányzó kocsikban ezekben átlagosan 7 4 mikrogramm volt köbméterenként a finomrészecskék aránya Az elszívott cigaretták mennyiségével közvetlen összefüggésben a legmagasabb finomrészecske-arány átlagosan 385 mikrogramm volt köbméterenként de három utazás során mértek 880 mikrogramm köbméteres rekordértéket is A határértéket a finomrészecske-arány egyébként három nemdohányzó utazásnál is kis mértékben meghaladta Gyerekekre különösen veszélyes Semple elmondta hogy a levegő finomrészecske-koncentrációjának emelkedése különböző szív- és érrendszeri és légzőszervi megbetegedéseket valamint tüdőrákot okozhat A passzív dohányzás gyermekeknél különböző egészségi problémákat idézhet elő ezek közé tartozik a hirtelen halál az asztma más légzőszervi megbetegedések és fülpanaszok A gyermekeknél magasabb a kockázat mert gyorsabban lélegeznek kevésbé fejlett az immunrendszerünk és nem tudnak eltávolodni a dohányzás forrásától akár otthon akár kocsiban vannak A tanulmány szerzői támogatásukról biztosítják a húszezer orvost tömörítő és a brit kormány tanácsadójaként is működő Királyi Orvosi Kollégium által javasolt dohányzási tilalmat a gépkocsikban Több országban így Kanadában az Egyesült Államokban Ausztráliában Cipruson és a Dél-Afrikai Köztársaságban már törvény tiltja a dohányzást abban gépkocsiban amelyben gyermek is utazik