Kulcsszó: dohányfüst
2016. október 3.

A dohányzás 30 évre nyomot hagy a DNS-en

A kutatók dohányosok, volt dohányosok és nemdohányzók közel 16 000 vérmintáját elemezve jutottak arra a következtetésre, hogy a dohányfüst hosszú távon is nyomot hagy az emberek DNS-én. Néhány ilyen változás még azoknál a résztvevőknél is észlelhető volt, akik 30 éve leszoktak a dohányzásról.

betegségek   /   DNS   /   dohányfüst   /   gének   /   kockázat   /   leszokás

forrás: Szivderito.hu
Mely gének érintettek A dohányfüst a DNS felszínén okoz kémiai változásokat ettől pedig egyes géneknek megváltozik a működése 8211 ezt nevezik epigenetikus változásnak A kutatás során elemzett változás neve metiláció egy metilcsoportba tartozó molekula 8222 ül rá 8221 a DNS felszínére és befolyásolja azt hogy egyes gének aktiválódnak-e Azt már korábbi kutatások is igazolták hogy a dohányfüst változásokat idéz elő a DNS-ben és ezeknek a változásoknak a segítségével felmérhető egyes betegségek például a rák kockázata Az új vizsgálat viszont megállapította mely gének érintettek ebben a folyamatban mennyire erős a változások kapcsolata a dohányzással és mely gének játszanak szerepet a betegségek kialakulásában Dr Stephanie London az Egyesült Államok-beli National Institute of Environmental Health Sciences helyettes vezetője a kutatócsoport vezetője szerint a nagy minta tette lehetővé a génállomány azon területeinek azonosítását ahol a dohányzás metilációs folyamatokat indít el Az érintett gének pedig épp azok amelyeket a dohányzással kapcsolatos betegségekkel hoznak összefüggésbe Sokáig megmaradnak A kutatók összesen 15 907 vérmintát vizsgáltak a génállomány azon területeit keresték amelyekhez metilcsoportba tartozó molekulák kapcsolódtak A kutatócsoport több mint 2600 olyan területet talált amelyek statisztikailag különböztek a dohányzók és a nemdohányzók esetében Ezeken a területeken pedig több mint 7000 gént az ismert emberi gének közel egyharmadát azonosították - olvasható a cnn összeállításában Azoknak a résztvevőknek az esetében akik öt éve hagyták abba a dohányzást e területek többsége olyan állapotba tért vissza mintha soha nem dohányoztak volna Ám a DNS felületi változásai közül néhány még a leszokás után 30 évvel is fennállt Amikor a volt dohányosok génállományát összehasonlították azokéval akik soha nem dohányoztak a 2600 terület közül 185-ben megtalálták ezeket a változásokat Vagyis bizonyíték van rá hogy a dohányzás hosszú távon rányomja a bélyegét az emberi génállományra A jó hír viszont az hogy a metilációs folyamatok jó része a dohányzás abbahagyása után leáll és a DNS számos területe a nemdohányzók DNS-ével azonos képet mutat vagyis a szervezet igyekszik meggyógyítani magát A leszokás pedig már csak azért is fontos mert a világon a dohányzás a vezető oka azoknak a haláleseteknek amelyek egyébként megelőzhetőek lennének A kutatók hozzáteszik a legjobb persze el sem kezdeni a dohányzást Pontosabban felmérhetők a dohányzás hatásai A kutatócsoport úgy véli hogy a DNS elemzése arra is használható lesz hogy részletesen feltárják egy személy dohányzásának történetét és így a többi kutatás során pontosabban felmérjék az olyan betegségek rizikófaktorait amilyen például a szívbetegségek vagy a tüdőrák Ez pedig a dohányzás hatásainak pontosabb azonosításához nyújthatna segítséget A modern orvostudomány meg is célozhatná ezeket a géneket hogy megelőzhesse a dohányzással összefüggő betegségeket Dr London szerint ha ismerjük mit tesz a testtel a dohányzás közbelépni is könnyebb A metilációs folyamatokat többek között a tüdőfunkcióért a magas vérnyomásért a szív- és érrendszeri betegségekért a COPD-ért és a tüdőrákért felelős géneket érinti 8211 ezeket a betegségeket mind kapcsolatba hozzák a dohányzással
2013. június 24.

A ruhára tapadt dohányfüst is károsítja a géneket

A dohányfüstből visszamaradt, különböző felületekre lerakódott mérgező anyagok jelentős genetikai károsodást okozhatnak az emberi sejtekben - állapította meg a világon elsőként egy, a témában úttörőnek számító tanulmány.

dohányfüst   /   méreganyag   /   rák   /   tanulmány

forrás: Origo.hu
A dohányfüstből kiváló vegyületek gyakorlatilag minden felületen megtapadnak de főként a textíliákon maradnak vissza Az emberek szervezetébe elsősorban belélegzés lenyelés vagy bőrrel való érintkezés útján kerülhetnek be ezek a mérgező anyagok A Kaliforniai Egyetem Laurence Berkeley Nemzeti Laboratóriumának szakemberei által készített tanulmány szerint a dohányfüstből származó lerakodás súlyosan károsíthatja az emberi DNS-t és idővel még ártalmasabbá válhat A szakemberek szerint a dohányfüstmaradvány különösen veszélyes lehet a kisgyerekekre hiszen ők előszeretettel kúsznak-másznak a padlón vagy esznek kézzel anélkül hogy előtte megmosták volna és ily módon bejuttatják szervezetükbe a mérgező anyagokat Ez a legelső tanulmány amely kimutatta hogy a dohányfüstmaradvány mutációt előidéző hatással bír A füstből kiváló és lerakódó vegyületek egy része a leginkább rákkeltő anyagok közé tartozik és ha ezek például ruhákon vagy szőnyegeken tapadnak meg akkor különösen nagy a veszély a legkisebbekre nézve - húzta alá Lara Gundel a tanulmány társszerzője A kutatók egy sor különböző teszt segítségével próbálták kideríteni hogy a dohyánfüstből visszamaradó vegyületek valóban hosszan tartó DNS károsodáshoz és génmutációhoz vezetnek-e A kutatók szerint az ilyen típusú lerakódások rendkívül alattomosak mivel nagyon nehéz megszabadulni tőlük Korábbi tanulmányok azt mutatták hogy a dohányfüstmaradványok még a dohányzók kiköltözése után több mint két hónappal is kimutathatók voltak a lakásban lévő porban és különböző felületeken A hagyományos tisztítási módszerek úgy mint a porszívózás felmosás és szellőztetés bizonyítottan nem csökkentik a méreganyagok jelenlétét A szakemberek javaslata szerint a legjobb megoldás a textíliák átcserélése és a falak újrafestése
2012. október 15.

Feladták a harcot a dohányosok

Nem jött be a vendéglátósok félelme, a dohányzási szabályok szigorítása után nem tűntek el a vendégek a szórakozóhelyekről. A legnagyobb problémát nem is a forgalom néhány százalékos visszaesése, hanem a kocsmák előtt zajongó vendégek és a szétdobált cigarettacsikkek okozzák. Inkább plusz anyagi ráfordítással és különböző trükkökkel próbálják maradásra bírni a hidegben fagyoskodó dohányzókat.

bírság   /   csökkenés   /   dohányfüst   /   szórakozóhely   /   törvény   /   vendéglátóhely   /   ÁNTSZ

forrás: Index.hu
8222 Mintha a hamuzóba mártogattuk volna hajnalra olyan szaga lett a hajunknak és a bőrünknek 8221 8211 meséli két pultos lány milyen töményen rekedt meg a füstszag a pincehelyiségből kialakított belvárosi ír pubban a dohányosokat kitiltó törvény bevezetése előtt Elmondásuk szerint nagyon örülnek a szigorításnak de a vendégektől több negatív visszajelzést kaptak mint pozitívat 8222 A külföldiek könnyebben megértették hogyha kikérik az italt nem gyújthatnak rá a pultnál hanem fel kell menni kocsma elé Bár nagyon sokan hőbörögtek most már a magyarok is megértik nem lehet bent dohányozni 8221 8211 mondják megjegyezve a szigorítása óta kevesebb doboz cigarettát adnak el és tavalyhoz képest a forgalmuk is mintegy 20 százalékkal csökkent bár ezt nem lehet egyértelműen a törvény számlájára írni teszik hozzá Feladták A Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény NVT január elsejei szigorítása értelmében nem lehet rágyújtani a legtöbb zárt közforgalmú helyen azaz a szórakozó- és vendéglátóhelyeken a munkahelyeken a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban az aluljárókban a játszótereken valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres körzetében Tavaly decemberben és idén januárban több kocsmát és kávézót megnéztünk hogyan készülnek a tilalomra Decemberi körképünkkor a megkérdezett kocsmárosok még azt mondták 10-30 százalékkal fog csökkenni a forgalmuk a szigorítás miatt ezért sok helyen csak április elsejével akarták kitessékelni a dohányzókat A kivárást azzal magyarázták hogy a törvénnyel csak azok a szórakozóhelynek járnak jól ahol kerthelyiség vagy terasz is van mivel ezeken a helyeken a vendégek könnyebben hozzászoknak hogy bent nem lehet majd dohányozni Januárban viszont inkább már az volt tapasztalható hogy a szórakozóhelyek többsége idő előtt betiltotta a dohányzást Most újra megnéztünk jó pár belvárosi éttermet kávézót és kocsmát A megkérdezett vendéglátósok közül talán a fent említett ír pub pultosai fogalmazták meg a legnegatívabb kritikát a dohányzási tilalommal kapcsolatban A többi szórakozóhelyen nem is az esetleges forgalomcsökkenés miatt panaszkodtak a tulajdonosok inkább a törvény gyakorlati hátrányait emelték ki amikor az elmúlt hónapok tapasztalatai felől érdeklődtünk Kétségtelen a legnehezebb helyzetben a kerthelyiség terasz nélküli kocsmák étteremek vannak mert ezeknél a helyeknél a dohányosok az utcára szorulnak Ahol mégis van terasz még most október közepén is ki lehet ülni egy sör mellett dohányozni de az esti néhány fokos hidegben így se kellemes egy pokrócba takarózva ücsörögni A jobb helyeken nemcsak plédet raknak a kinti székre hanem melegítő hőgombákat is kihelyeznek a hamuzók mellé A Ráday utcában található Claro Bisztró Étterem előtti teraszon például két hőgomba mellett melegedhetnek a dohányzó vendégek A helynek azonban havi 50-60 ezer forint plusz költséget jelent majd a dohányzási szabályok szigorítása ugyanis a téli időszakra is kibérelték a bejárat melletti közterületet a terasznak 8222 Ezzel a vendégeknek teszünk egy gesztust ülve kulturáltabban lehet dohányozni mintha a bejárat előtt kellene állniuk 8211 mondja a bisztró csaposa hozzátéve egy-két arrogáns vendég kivételével a többség megbékélt a tilalommal A szivarozó törzsvendégek sem zavarják így az ebédlőket de a dohányzók is azt mondják örülnek mert így nem dohányozzák szét magukat így a korábbi öt szál cigi helyett csak egyet szívnak el a sör mellé Záráskor is könnyebben lehet hazaküldeni a vendégeket mert már nem hivatkozhatnak arra hogy elszívnak még egy szálat Feladták a harcot a dohányosok 8221 8211 sorolja az elmúlt hónapok tapasztalatait a Claro csaposa A Ráday utca és a Bakáts tér találkozásánál lévő Orfeusz Söröző vezetője is azt mondja náluk sem volt nagy ellenállást a szigorítás miatt azonban a bevételben 5-10 százalékkal érződött hogy már január elsejével betiltották a dohányzást 8222 Nem lett kevesebb a vendég de mivel csak kint tudnak rágyújtani kevesebb sört fogyasztanak mint amikor az italuk mellett tudtak dohányozni 8221 8211 véli A törvény miatt azonban két héttel korábban nyitották meg a kocsma előtti teraszt és tovább október közepéig fogják működtetni a téli időszakra pedig egy melegítőt akarnak beszerezni Hangosak A VII kerületi Kisüzemnél sem tapasztaltak hogy visszaesett volna a forgalom inkább a lakók nemtetszését említették a törvény negatív hozadékának Mivel a Klauzál téri szórakozóhelynek se kerthelyisége se terasza mindent megtesznek annak érdekében hogy a hely előtt ne üvöltözzön a bejárat előtt 30-40 ember a szigorítás óta azonban több a panaszos helybéli Dreissiger László a Kisüzem egyik tulajdonosa viszont abban bízik a hideg beálltával az emberek átlagosan kevesebb ideig dohányoznak így kisebb lármával jár majd a kinti dohányzás Három utcával arrébb a Kazinczy utcában hétvégenként akár 10 ezer ember is megfordul Kátai Gábor a Szimpla Információs Iroda vezetője a legnagyobb problémának ugyancsak az utcai dohányzást és a lakók panaszait említette A Kazincy utca egyik legnépszerűbb romkocsmájának ugyan van kerthelyisége de a vendégek gyakran járnak ki a szórakozóhely elé is rágyújtani A panaszok enyhítésére a szórakozóhely minden szomszédnál kimérette a zajértéket és szigetelte 25 lakás utcára néző ablakát Ezek mellett az utcát saját pénzből takarítják illetve 50 százalékos kedvezményt adnak a környéken élő nyugdíjasoknak A Szimpla forgalmát a dohányzásellenes törvény kevésbé érintette mivel a kerthelyiségben most is rá lehet gyújtani Idén a dohányzók miatt kisebb részt fednek be hogy bent továbbra is rá lehessen gyújtani Kátai Gábor ugyanakkor megemlíti annak ellenére hogy Európa egyik legmegengedőbb szabályozása után egy huszárvágással a legszigorúbb törvényt vezették be a vendégek gyorsan alkalmazkodtak Ugyanakkor jobbnak tartja azt a szabályozást mint amilyen Németországban él ahol el lehet dönteni egy helyiségről hogy dohányzónak vagy nemdohányzónak minősítik Megmaradtak A cigaretta mellé nemcsak a sör kávé is dukál így nemcsak a kocsmába járókat érintette érzékenyen a szigorítás azonban a kávézóknál is az derült ki a dohányzó törzsvendégek itt sem pártoltak el a cigarettastop után A Kálvin tér közelében lévő Prága Kávéház és Teázónál tavaly decemberben még azt tervezték mire idén ősszel beköszönt a hidegebb idő az épület homlokzatához egy téliesített teraszt építenének A terv továbbra is elképzelés marad A fűthető 12 négyzetméteres sátor nagyjából félmillió forintjába kerülne a kávézónak és ebben még nincs benne a közterület havi bérleti díja Technikailag is nehezen lenne kivitelezhető ugyanis a bejárattól öt méterre lehetne csak felállítani Nem beszélve arról hogy a felszolgálóknak folyton fel-le kellene venniük a kabátot hogy kimenjenek a vendégekhez így ehhez fel kellene venni még egy embert mondja Hurbán Attila a Prága vezetője Mivel azonban a VIII kerületben a főszezonon kívül tizedébe kerül a bérleti díj 2015 áprilisig a téli időszakra is kibérelték a kávézó előtti részt és inkább jövőre halasztják a kinti dohányzóhely megépítését Hurbán Attila ugyanakkor megjegyezte azon túl hogy az áprilisi szankcionálással egy időben 30 év után ő is letette a cigit a dohányzó törzsvendégek sem tűntek el és a forgalom se csökkent drasztikusan 8222 Úgy tűnik az emberek a nyári időszakban valahogy megszokták hogy nem lehet dohányozni Szinte nem is volt olyan vendég aki felháborodott volna hogy nem tudott a kávé mellett rágyújtani egy szál cigire Teljesen kulturáltan ment le az átmenet 8221 8211 jegyezte meg Működik A dohányosokat a szórakozóhelyekről kitiltó szigorú szabályozás ellenére van egy hely ahol továbbra is büntetlenül lehet rágyújtani ezek a lakáskocsmák Hogy pontosan hány lakáskocsma működik ma Magyarországon nem tudni de a legnagyobb visszhangot kétségtelenül a Skanzen Club kapta Áprilisban jártunk a ferencvárosi lakáskocsmában Előttünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon NAV kívül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ÁNTSZ is megfordult itt Utóbbi hatóság arra hivatkozva próbálta bezáratni a Skanzent hogy közforgalmú helynek minősül Az ÁNTSZ érvelése szerint a lakáskocsmák sem bújhatnak ki a nemdohányzók védelméről szóló szabályozás alól mert szolgáltatást nyújtanak azzal hogy például fűtenek világítanak A február óta működő Skanzen viszont most is zavartalanul üzemel Tóth Imre a lakás egyik tulajdonosa elmondta tavasz óta más hatóságok is vizsgálódtak de semmilyen jogsértést nem találtak A Ráday utca tőszomszédságában megbújó lakáskocsma hétköznap este is népszerűbbnek tűnik a környék többi sörözőjéhez képest jóval többen vannak itt mint a dohányfüstmentes kocsmákban Tóth Imre ugyanakkor nem gondolja hogy a dohányzást tiltó törvény nyertesei lennének 8222 Az emberek nosztalgiázni járnak hozzánk hiszen egy sör mellett nyugodtan dohányozhatnak is De mi egy másik közönséget szólítunk meg nem vendéglátóhelyként működünk ide inkább egy szűkebb közösség jár 8221 8211 tette hozzá Ellenőrzik Az ÁNTSZ ellenőrei ugyan januártól nézik a törvény betartását bírságot azonban csak a három hónapos türelmi idő lejárta után április 1-től szabnak ki Így ha valaki zárt térben dohányzik arra 20-50 ezer forintra bírság szabható ki de megbüntethetik a szórakozóhelyet is a szabályok betartatásáért felelős üzemeltetőt vagy alkalmazottat 100-250 ezer forintra a helyet működtető céget 1-2 5 millió forintra bírságolhatják ha nem szólítja fel a cigarettázó vendéget a szabályok betartására A megyei és a fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei január elseje és szeptember 30-a között 45 ezer ellenőrzést végeztek és közel 8 millió forint bírságot szabtak ki mondta az Index megkeresésére Szabó Enikő az ÁNTSZ helyettes országos tisztifőorvosa A legnagyobb arányban a szórakoztató vendéglátó-ipari egységeknél találtak kifogásolni valót de munkahelyeken szállodában és közforgalmú intézményben is előfordultak szabálytalanságok A leggyakoribb szabálysértések között Szabó Enikő a dohányzóhely nem megfelelő kijelölését a tiltott helyen történő dohányzást illetve a a tiltó feliratok hiányát említette Az ellenőrzések azonban tovább folytatódnak a közegészségügyi felügyelők az általános ellenőrzések mellett célirányosan is felkeresik azokat a helyeket ahol több szabálytalanságot tapasztaltak de az ÁNTSZ-hez és a kistérségi és a kerületi intézetekhez érkező bejelentéseket is minden esetben kivizsgálják közölte a helyettes országos tisztifőorvos
2012. május 11.

A gyerekek fele passzív dohányos

A gyerekek több mint a felének vérében találtak nikotinszármazékot egy amerikai vizsgálatban, miközben a szülőknek csak hetede tudott arról, hogy dohányfüstnek volt kitéve utóda.

csecsemőhalál   /   dohányfüst   /   kutatás   /   nikotin   /   passzív

forrás: Index.hu
A San Francisco-i Kaliforniai Egyetem kutatói mintegy ötszáz gyerek vérét elemezték eredetileg ólmot keresve A vizsgálatot azonban kiterjesztették a kotinin nevű vegyületre is amely a nikotin bomlásterméke és a gyerekeknél a passzív dohányzás jelzője A vérminták 55 százalékában mutatták ki a kotinint miközben a szülőknek csak 13 százaléka tudott arról hogy gyereke passzív dohányzásnak volt kitéve A kutatást végző orvosok arra figyelmeztetnek hogy olyan forrásokból is származhat a dohányfüst amelyekre a szülők nem is gondolnak például az épületek falaiból vagy bútorzatából ha ott korábban cigarettáztak Gyerekeknél a passzív dohányzást kapcsolatba hozták már a hirtelen csecsemőhalállal a légzőrendszer problémáival fülfertőzésekkel és az asztmával A tanulmányt az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóiratban tették közzé
2012. április 1.

Ma már bírságolnak a benti dohányzásért

Lejárt a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már ma több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.

bírság   /   dohányfüst   /   szórakozóhely   /   türelmi   /   vendéglátóhely   /   ÁNTSZ

forrás: Index.hu
A dohányzási tilalom betartását január elseje óta ellenőrzi az ÁNTSZ de bírságot a türelmi idő alatt nem szabhattak ki Mostantól viszont a szabályszegést magánszemélyek esetében 50 ezer forintig intézmények esetében 2 5 millió forintig terjedő bírsággal büntethetik a népegészségügyi szakigazgatási szervek Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos korábban elmondta a türelmi idő alatt a szigorúbb szabályozással szembeni ellenállást többnyire vendéglátó- és szórakozóhelyeken tapasztalták Mint kiemelte ahol a türelmi időszak ellenőrzéseikor esetleg többszöri panaszbejelentés nyomán azt tapasztalták hogy nem tartják be a jogszabályban foglaltakat és emiatt határozatot is kellett hozniuk oda április első napjaiban sőt több helyre már április elsején kimennek ellenőrizni az ÁNTSZ munkatársai Ha ekkor ismét azt tapasztalják hogy nem tartják be a szabályt a hatóság munkatársai egészségvédelmi bírságot szabhatnak ki A nemdohányzók védelméről szóló törvény januári érvénybe lépésekor úgy tűnt a szórakozóhelyek a végsőkig kitartanak és csak áprilistól a türelmi idő lejárta után és a konkrét büntetések eljövetelével száműzik a füstöt a helységeikből Az ÁNTSZ jelentése alapján azonban úgy tűnik alábbhagyott a lendület és a vendéglátóhelyek többsége átállt a füstmentes működésre 13 ezer ellenőrzésből csak 800 esetben kellett figyelmeztetniük a törvény szigorodására Ezek a helyek már április első napjaiban számíthatnak újabb ellenőrzésre kemény egészségvédelmi bírsággal súlyosbítva A törvény meghozása és bevezetése hónapokat csúszott de végül a dohánylobbi 8211 ellentétben például a jövedéki adó emelésével 8211 alulmaradt és az új törvény Európa egyik legszigorúbbja lesz A törvény a gyakorlatban három fontos területről tiltja ki a dohányfüstöt Az egyik a szórakozóhelyeké plusz kocsmák vendéglők 8211 itt kivételt jelentenek a kerthelységek szabadtéri szórakozóhelyek illetve a szivarszobának kinevezett helységek ahol nem lehet ételt-italt felszolgálni se pincért behívni csak dohányozni A második a munkahelyeké ahol megszűnnek az eddig dohányzásra kijelölt sarkok és szobák mivel az ÁNTSZ szerint nincs az a szellőztetés füstszűrés és szigetelés ami füstmentes környezetet biztosítana a nem dohányzóknak A munkahelyi cigiszünetek így az udvarra vagy az utcára költöznek A harmadik már élő szabályozás pedig a buszmegállókból pályaudvarokból aluljárókból űzi ki a füstöt azután hogy januártól a vonatokon is megszüntette a dohányzó kocsikat Ebből az adódik hogy azok a kocsmák járnak legrosszabbul amelyek aluljárókból nyílnak mert végképp elveszítik a dohányzó és a füstről lemondani képtelen vendégeiket a kerthelységes vagy terasszal rendelkező helyek viszont hirtelen különösen kívánatossá válnak a dohányosok számára És az is lehet hogy eljön a házibulik reneszánsza otthon ugyanis mindenki annyit cigizik továbbra is amennyit akar A nagyobb szórakozóhelyek mindenesetre szombaton utolsó rágyújtás mottójú bulikkal búcsúznak a cigarettától A szabályozás szigorításától azt várják a törvényhozók hogy Magyarország csatlakozik a fejlett nyugati országokban az utóbbi évtizedekben tapasztalható trendhez és elkezd csökkenni a dohányzók aránya Szakértők szerint egyébként ezt a jelenséget nem feltétlenül a törvények szigorítása és a kocsmák bárok füstmentessé tétele indította el hanem a filmekben médiában bevezetett dohánystop ami nagyban hozzájárult ahhoz hogy a dohányzás egyszerűen kiment a divatból
2012. február 21.

A kerthelyiségekben is tiltanák a dohányzást

A dohányzás tilalmát ki kellene terjeszteni a kerthelyiségekre és a kocsmák kiülős részeire is, hogy visszaszorítsák az alkalmi dohányzás terjedését, javasolja a Daily Mail szerint az egyik új-zélandi egyetem kutatócsoportja.

alkohol   /   dohányfüst   /   kutatás

forrás: Index.hu
Az Otago Egyetem munkatársai szerint ugyan összességében kevesebb ember dohányzik de valójában nőtt azoknak a száma akik alkalmanként adott helyzetben például a kocsmában gyújtanak rá Az egyik oktató Janet Hoek szerint a dohányzásmentes kiülős helyek bevezetésével csökkenteni lehetne azoknak az ingereknek a számát amelyek sokakat arra sarkallnak hogy gyújtsanak rá Az egyetem kutatásában tizenhárom 19 és 25 év közötti fiatal vett részt akik különböző startégiákkal indokolták hogy mikor és mennyit dohányoztak Állításuk szerint soha nem gyújtottak rá egyedül valamint az alkohollal is összekapcsolták a dohányzásukat Egyikük azt mondta hogy akár egy egész dobozt is el tud szívni egy este de ehhez az alkohol nélkülözhetetlen Amikor megkérdezték őket hogy mit gondolnak a bárok dohányfüstmentes kiülős részeiről amellyel a kutatók szerint szétkapcsolhatnák a dohányzást és az alkoholt egy kivételével az összes résztvevő támogatta a felvetést írják
2012. február 16.

Keményen ellenőrzik a dohányzást

Eddig mintegy hétezer helyet ellenőrzött az ÁNTSZ, hogy betartják-e a januártól megszigorított dohányzásellenes szabályokat. Négyszáz helyen találtak szabálytalanságokat, figyelmeztető végzést azonban akkor adnak, ha az ellenőrök azt látják, az üzemeltető vagy a szórakozóhely tulajdonosa csak a türelmi idő lejárta után hajlandó betartani az új törvényt. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint a társadalom többsége támogatja a dohányzás visszaszorítására hozott intézkedéseket.

bírság   /   dohányfüst   /   dohányzás   /   szórakozóhely   /   törvény   /   türelmi   /   ÁNTSZ

forrás: Index.hu
A januárjától hatályba lépett nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítás értelmében a legtöbb zárt helyen tilos rágyújtani így a kocsmákban szórakozóhelyeken munkahelyeken közintézményekben pályaudvarokon és vonatokon is tilos a dohányzás A törvény betartására három hónapos türelmi időt adtak addig csak figyelmeztetnek és csak áprilistól szabnak ki bírságot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ÁNTSZ munkatársai Ekkortól magánszemélyeket 50 ezer forintig intézményeket 2 5 millió forintig is bírságolhatnak szabályszegésért A Népligeti buszpályaudvar egyik jegypénztára előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Szalayné Kotroczó Eszter a Volánbusz Zrt kommunikációs főmunkatársa elmondta a törvény után csaknem ötezer buszmegállóhelyen tiltották be a dohányzást Budapesten a Széna téren és Újpest Városkapunál található pályaudvarukat teljes egészében dohányfüstmentessé tették A szokatlan helyen tartott tájékoztatón Szabó Enikő az Országos Tisztifőorvosi Hivatal helyettes országos tisztifőorvosa elmondta január másodikától elkezdődött a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartásának ellenőrzése Az elmúlt másfél hónapban munkahelyeket oktatási intézményeket közforgalmú helyet éttermeket szórakozóhelyeket közterületeket és tömegközlekedési eszközöket ellenőriztek Az ÁNTSZ munkatársai másfél hónap alatt 7173 helyen jártak Eddig az a tapasztalatuk hogy a legtöbb helyen ismerik a jogszabályt és az előírásokat amelyet Szabó Enikő elmondása szerint örömmel is fogadtak Az Index által még decemberben megkérdezett kocsmárosok egyébként nem örültek a szigorításoknak sokan forgalomkieséstől tartottak Az ÁNTSZ munkatársai az ellenőrzéseknél 432 helyen találtak valamilyen hiányosságot több helyen hiányoztak a dohányzást tiltó jelzések vagy nem volt felelős személy kijelölve a dohányzás betartására A jogszabály ugyan lehetőséget ad arra hogy a három hónapos türelmi idő alatt csak figyelmeztessék a szabálytalankodókat viszont ahol azt látták hogy az ellenőrzés során orvosolták a hiányosságokat ott egyáltalán nem szankcionáltak Az ellenőrök 246 esetben intézkedtek Végzést csak abban az esetbe adtak ha az ellenőrzött fél azt mondta amíg a türelmi időszak tart addig nem tartja be a jogszabályt A helyettes országos tisztifőorvos szerint ezekre a helyekre a türelmi időszak lejárta után is biztosan visszamennek majd ellenőrizni Leszoknak a honfitársak A tájékoztatón Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár fontosnak nevezte a mai napot ugyanis új fázisba érkezett a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel kapcsolatos kampány Szócsa a kampányt méltatva elmondta eddig mintegy két és félmillió emberhez jutott el az üzenetük aminek a lényege hogy a tüdőrák 95 százalékáért az összes rákos betegedés pedig 30 százalékát felelős a dohányzás évente mintegy kétezer szálat cigarettát szívnak el dohányosok ráadásul a fiatalok is egyre korábban szoknak rá Szócska szerint azonban a céljuk több mint egy egyszerű figyelemfelkeltő kampány Szócska úgy látja az a cél hogy kevesebben dohányozzanak kezd megvalósulni Többször is honfitársaknak nevezte az embereket akik a törvénynek köszönhetően ritkábban gyújtanak rá ráadásul azt tapasztalja hogy társadalom is támogatja az intézkedéseket Az államtitkár személyes élményeket is felhozott nemrég megkérdezték tőle hogy maga-e maga majd megköszönték neki a törvény bevezetését Szerinte szervezett cselekvés indult hogy segítsék megszabadítani a társadalmat ettől a szenvedélybetegségtől 8211 véli az államtitkár Ezt szolgálja a ma elindított Ne szívj tovább kampány is ami az államtitkár szerint direkt lett provokatív ugyanis fiatalokhoz akarnak szólni a problémáról A most induló kampány arcának Kemény Dénest a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát választották A sajtótájékoztatón lejátszották azt a két reklámfilmet is amelyben a szövetségi kapitány pályaudvaron kórházban kocsmában mondja el hogy aki a tiltás ellenére rágyújt annak 50 ezer forintjába fájhat Kemény Dénes bízik abban hogy a jövőben a társadalombiztosítási járulék megállapításánál figyelembe veszik majd hogy az illető milyen káros szenvedélyekkel él ami a háttérben álló Szócsa Miklósnak is tetszhetett ugyanis helyeslően bólogatott a javaslat hallatán
2012. február 6.

Kocsiban szívják a dohányfüstöt a tinik

Minden ötödik amerikai diák az iskolába autózva mások cigarettafüstjét szívja zárt térben, így passzív dohányossá válik – figyelmeztet friss jelentésében az amerikai járványügyi hatóság, a CDC.

diákok   /   dohányfüst   /   dohányzás   /   passzív

forrás: Index.hu
A Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában hétfőn közzétett tanulmány az első amely arra vállalkozott hogy országos szinten becslést adjon az ilyen jellegű passzív dohányzás mértékére A felmérésbe reprezentatív mintavétellel 6-12 évfolyamos 11-18 éves diákokat vontak be Az eredmény szerint 2009-ben az érintett korosztály 22 százaléka volt kitéve rendszeresen mások dohányfüstjének miközben az iskolába vagy onnan hazautazott személyautóban Brian King kutatásvezető a CDC munkatársa emlékeztetett arra hogy 2000-ben ez a ráta még 40 százalék volt így egy évtized alatt jelentősnek mondható a javulás ám még a mostani arány is igen magas A passzív dohányzás visszaszorításáért küzdő szakértők úgy vélik hogy az autó zárt terében passzívan beszívott dohányfüst potenciálisan nagyobb veszélyt jelenthet mint a bárokban előforduló cigarettafüst
„Nemdohányzó honlap” logó
Helyezze el Ön is a „Nemdohányzó honlap” logót a honlapján, és ezzel hívja fel a figyelmet a dohányfüstmentes élet fontosságára!
Leszokás kalkulátor
Számolja ki, mekkora összeget spórolt meg azzal, hogy leszokása óta nem költ cigarettára! Emellett megtudhatja, mennyi méreganyagot vitt volna be a szervezetébe, ha továbbra is szívná a mérgező füstöt...
Időjárás
© Copyright © Dohányzás.hu   |   Minden jog fenntartva!
addresses-registration .