Kulcsszó: dohánybolt
2015. október 20.

E-cigi: törvény készül a használatáról

Az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni, ahol dohányozni is lehet, automatából az ilyen eszköz, illetve az utántöltő patronja sem árusítható, a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni - egyebek mellett ezeket tartalmazza az az egészségügyi jogszabályokat módosító törvénytervezet, amely hétfőn jelent meg a kormány honlapján.

bírság   /   dohánybolt   /   e-cigaretta   /   elektronikus   /   felirat   /   törvény

forrás: Szivderito.hu
A nemdohányzók védelmét továbbá a dohánytermékek fogyasztását forgalmazását szabályozó törvény módosítása definiálja az elektronikus cigarettát Ez olyan egyszer használatos vagy utántöltő flakonnal és tartállyal illetve egyszer használatos patronokkal utántölthető elektronikus termék amely szopókán keresztül nikotin tartalmú pára fogyasztását teszi lehetővé Az elektronikus cigaretta fogalomkörébe tartozik annak bármely alkatrésze A dohányzás számára kijelölt helyek kivételével elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használni tilos A tervezet szerint nem csak dohányterméket hanem elektronikus cigarettát és utántöltő flakont sem szabad árusítani automatából Az egészségvédelmi bírság összegét változatlanul hagyja a tervezet viszont kiszélesíti annak alkalmazását Jelenleg a szabályok betartásáért felelős ember akkor bírságolható ha nem vagy nem megfelelően teljesíti a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó kötelezettséget valamint ha elmulasztja a dohányzást érintő tilalmak korlátozások megtartására vonatkozó ellenőrzési kötelezettséget A tervezet ezt megtoldja a dohányzási korlátozással érintett valamint a dohányzásra kijelölt helyeken helyiségekben valamint közterületeken nem vagy nem megfelelő felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával illetve annak nem szembetűnő módon történő megjelölésével A bírság továbbra is 100 ezertől 250 ezer forint lehet A kiterjesztés vonatkozik az intézményekre szervezetekre az üzemeltetőkre vagy gazdasági társaságokra is A bírság rájuk nézve is változatlan 1 milliótól 2 5 millió forintig terjed Az elektronikus cigaretta forgalomba hozatalát kormányrendelet szabályozza majd A tervezet erről mindössze annyit mond hogy az elektronikus cigaretták és utántöltő flakonok gyártói és importőrei a forgalomba hozatal előtt hat hónappal bejelentést tesznek az egészségügyi államigazgatási szervnek minden olyan termékről amelyet forgalomba kívánnak hozni A bejelentés űrlapon történik és igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni utána Amennyiben az elektronikus cigaretták és utántöltő flakonok gyártói és importálói nem tesznek eleget a bejelentési adatszolgáltatási vagy tájékoztatásadási kötelezettségüknek - vagy az elektronikus cigarettát és utántöltő flakont a törvény rendelkezései megsértésével hozzák forgalomba - az egészségügyi államigazgatási szerv legfeljebb 50 millió forint értékű bírságot szabhat ki rájuk Végül kimondja a tervezet a 2016 november 20 előtt gyártott elektronikus cigaretták valamint utántöltő flakonok 2017 május 20-áig forgalomba hozhatók A 2016 május 19-én már forgalomban lévő elektronikus cigaretta esetében az említett bejelentést az év december 20-áig kell megtenni A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény pedig kiegészül azzal hogy a dohányboltokban elektronikus cigarettát utántöltő flakont és dohányzást imitáló elektronikus eszközt is lehet árusítani
2013. augusztus 29.

Bezárhatják a hipermarketek trafikjait

Az iskoláktól száz méteren belül sem lehetnek majd trafikok januártól.

dohánybolt   /   szabályozás   /   trafik   /   törvény

forrás: Origo.hu
Változhat a dohánytörvény tiltólistára kerülhetnek azok a hipermarketek amelyek eladótere meghaladja a 2500 négyzetmétert - írta meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva a Magyar Hírlap A jelenlegi szabályozás nem köti meg hol lehetnek dohányboltok ezért jó néhányat nyitottak olyan helyeken amelyeket fiatalkorúak is gyakran látogatnak A lap szerint költözniük kellene azon trafikoknak is amelyeket iskolák vagy más fiatalkorúakkal foglalkozó intézmények százméteres körzetén belül nyitottak meg Miután az elképzelések már működő dohányboltokat is érintenek a módosításoknak csak jövő januártól kellene megfelelni
2013. július 11.

Ha rászáll a nép a trafikosokra

Rájár a rúd a trafikosokra, az utóbbi hetekben az Országos Választási Bizottság két, rájuk nézve káros népszavazási kezdeményezésnek is zöld utat adott. Az egyik az árrést, a másik az árusítható termékek körét csökkentené. A trafikosok azt mondják, ezt nem bírnák ki.

dohánybolt   /   népszavazás   /   trafik   /   árusítás

forrás: Origo.hu
Ennyi erővel legyen nullaszázalékos az árrés és akkor majd társadalmi munkában fogok árulni - bosszankodott Ruzsicsics Ferenc pécsi trafiknyertes Az ő vállalkozása veszteségessé válna ha az Országos Választási Bizottság OVB által szerdán hitelesített kérvénynek megfelelően népszavazás döntene a trafikosoknak törvényben garantált árrés 10 százalékról 3 33-ra csökkentésétől A média eléggé felfújja ezt az ügyet Vannak 25 százalékos haszonnal dolgozó kereskedők is más területeken ez a 10 százalékos árrés nem csinál milliárdosokat a trafikosokból - állította a vállalkozó A nép dönthet Ha az OVB-hez nem érkezik fellebbezés indulhat az aláírásgyűjtés és ha megvan a 200 ezer szignó a parlamentnek kötelezően népszavazást kell majd elrendelnie A mostani határozat ellen azonban - miután megjelent a Magyar Közlönyben - 15 napon belül bárki kifogást emelhet A Kúriának ezt soron kívül kell elbírálnia és ha a bírák megsemmisítik a határozatot az OVB-nek új eljárást kell lefolytatnia azaz újra napirendre kell tűznie a kérdést és újra szavaznia kell a hitelesítésről Ha sikerülne is eljutni a népszavazásig az Alaptörvény szerint az csak akkor lenne érvényes ha az összes magyar választópolgár több mint fele érvényesen szavaz Ez azt jelenti hogy nagyjából 4 1-4 2 millió szavazót kell a fülkékbe csábítani ahhoz hogy egyáltalán érvényes legyen a referendum amely akkor eredményes ha a szavazók több mint a fele az igenre ikszel Halálos seb vagy karcolás Amennyiben a népszavazást mégis sikerül eredményesen megtartani és a nép az árrés csökkentése mellett dönt több trafikos akár tönkre is mehet Egy korábbi cikkünkben kiszámoltuk hogy a trafikok színre lépése előtt egy 800 forintos cigaretta árából mennyi maradt a boltosnál 4 százalékos átlagos árréssel számolva körülbelül 33 forint A 3 33 százalékos árrés ennél valamivel kisebb dobozonkénti bevételt hozna tehát nemhogy visszatérnének a korábbi állapotok amikor sorra zártak be a kizárólag dohánytermékeket árusító boltok de még ezeket az időket is alulmúlná a várható bevétel A megkérdezett trafikosok szerint ilyen kis árréssel nem lenne elég pénzük a boltok fenntartására jóllehet a pályázataik benyújtásánál hivatalosan még nem is tudtak arról hogy az árrést a parlament növelni fogja tehát kisebb bevétel tudatában pályáztak Helyzetüket azonban az is ronthatja hogy nemrég verték magukat komoly kiadásokba a boltok előírásszerű berendezéséhez és a koncessziók díját is most kell fizetniük Sragner László győri trafiktulajdonos is arról beszélt hogy rengeteg pénzt fektetett abba hogy boltjait színvonalasan tudja berendezni véleménye szerint ugyanis többek között ez is a lehet később a siker záloga A trafikok ugyanakkor nem csupán az árrés nagysága miatt számítanak jó üzletnek hanem azért is mert a koncessziókkal jelentősen csökkent a dohányárusító helyek száma így elenyészően kicsi a konkurencia Egy nemzeti dohánybolt forgalma értelemszerűen nagyobb lesz mint egy korábbi trafiké ha tehát a tulajdonosok várakozásainak megfelelően felpörög a forgalom talán ellensúlyozható lenne az árrés csökkenése Délen virágzik a cigarettacsempészet Mindez persze azon is múlik hogy hol árul a trafikos Ruzsicsics Ferenc szerint a keresletben már érezhetőek az országos eltérések Győrben például jó üzlet trafikozni sokan Ausztriából is átjárnak Magyarországra cigarettát venni Itt Pécsen viszont nem annyira jó a helyzet áramlik be délről a dohányáru mi meg nem tudunk mit csinálni És ha ennyi nem lenne elég nem az árrés csökkentése az egyetlen most futó népszavazási kezdeményezés amelyik tönkreteheti a nemzeti dohányboltokat Az OVB ugyanis június végén egy olyan beadványnak is zöld utat adott amely a trafikokban árusítható termékek körét kizárólag a dohányárukra szűkítené A legtöbb trafikos szerint ez lenne a kisebbik rossz egyedül az alkoholárusítási jog elvételét bánnák Azt egyikük sem gondolta hogy például fagyiárusításból fognak meggazdagodni Sragner László így foglalja össze a helyzetét Van egyszer egy diplomás értelmiségi énem és van egy kelet-európai vállalkozó énem ez a kettő pedig nem mindig fedi egymást Mivel én benne vagyok ebben az üzletben az az érdekem hogy 10 százalékos maradjon az árrés de értem azt is hogy miért akarnak ilyen népszavazást Ezt nem érzelmi hanem üzleti alapon kell nézni ha kisebb lesz az árrés majd mérlegelem a lehetőségeimet és kitalálok valamit Harminc éve vagyok vállalkozó eddig is mindig kitaláltam valamit Ezzel azonban még ráérnek a vállalkozók a trafiktörvénnyel kapcsolatban ugyanis semmit sem lehet biztosra venni A törvényt még tavaly februárban véglegesítették de csak szeptemberben fogadta el a parlament Eredetileg csak dohányárut lehetett volna a boltokban árulni később több körben módosították a szabályokat Először a sorsjegyek majd az alkohol az energiaital és az újságok árusítását engedélyezte az Országgyűlés végül a fagylaltokat is beengedték
2013. június 7.

Aláírásokat gyűjtenek a szülők az iskola melletti dohánybolt ellen

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szülők a II. kerületi Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban, mert júliusban az iskola közvetlen közelében Nemzeti Dohánybolt nyílik. A trafik az iskola tőszomszédságában, az attól mindössze 5-10 méterre lévő CBA-ban lesz.

dohánybolt   /   gyermekek   /   iskola   /   trafik   /   törvény

forrás: Index.hu
A szülők nyílt levelet írtak Láng Zsolt polgármesternek Ebben azt kérik hogy a trafik létesítési jogát a CBA tulajdonosi kör egy másik nem az iskola közvetlen közelében található boltjába helyezzék át Bár az iskola szomszédságában álló CBA-ban eddig is árultak cigarettát a szülők szerint júliustól jelentősen megnő majd a forgalom mert akkortól már csak kevés helyen lehet dohányt venni A dohányosok nagy része pedig valószínűleg a vásárlás után azonnal rá is gyújt a bolt előtt és az iskola mellett A szülők szerint ez kifejezetten káros példát mutat majd a gyerekeknek A levélben azt írják hogy mivel a dohányboltban például jégkrémet is lehet majd venni nőni fog a cigaretta csábításának kitett expozíció azaz a dohány és a dohánybolt mint pozitív tudatalatti kapcsolat épülhet ki a gyermekekben A szülők attól is tartanak hogy ha lazulnak a kezdeti ellenőrzések egy idő után a 18 év alattiaknak is el fognak adni cigarettát A szülői kezdeményezés a múlt hét elején indult Kezdetben az iskola vezetése is támogatta az aláírásgyűjtést Az íveket az iskola portáján tették ki az igazgató belegyezésével Két nappal később azonban váratlan fordulat történt az iskola vezetése azt kérte a szülőktől ne az iskolában kampányoljanak A szülők nem tartják kizártnak hogy az igazgatót felsőbb helyről állították le Megkerestük az ügyben az iskola igazgatóját aki kérdésünkre röviden csak annyit mondott ez kezdettől fogva csak egy szülői kezdeményezés volt az iskolának ehhez nincs köze Hajnissné Anda Éva a 2 kerület tankerületi vezetője ezt azzal egészítette ki hogy az igazgatóval konzultálva úgy látták a trafikok ügye átpolitizálódott ezért szerencsésebb ha az aláírásgyűjtést az iskola falain kívül végzik a szülők Szó sincs ugyanakkor arról hangsúlyozta Hajnissné Anda Éva hogy ő vagy az iskola igazgatója betiltották volna az aláírásgyűjtést Az ügy a kerületi képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén is szóba került Kovács Márton a Párbeszéd Magyarországért képviselője napirend előtt tette szóvá a polgármesternek és a jegyzőnek hogy nem szerencsés az iskola közvetlen közelében cigarettát árulni Ő is úgy látta hogy ez rossz példa a gyerekek felé és arról érdeklődött lehet-e tenni valamit ez ellen Kovács Márton az Indexnek elmondta kérdésére a Fidesz országos kommunikációjából már ismerős választ kapta Az iskola melletti CBA-ban eddig is árultak dohányt a kerület vezetésének álláspontja szerint azonban júliustól ezt sokkal szabályozottabb körülmények között teszik majd és 18 éven aluliak be sem léphetnek az üzletbe A polgármester egyelőre semmilyen levelet nem kapott a szülőktől Ha érkezik ilyen kivizsgálják a kérdést és az illetékes helyre továbbítják 8211 mondta az Indexnek Balaton Balázs a kerület sajtóreferense A kerület vezetése minden szülői panaszt meghallgat és igyekszik segíteni is hangsúlyozta Balaton de megjegyezte nem biztos hogy ebben az ügyben ők az illetékesek Az iskolák ugyanis már állami fenntartásba tartoznak mint ahogy a dohánykoncessziók kiosztása és a dohánykereskedelem ellenőrzése is állami feladat Úgy tudjuk a szülők a napokban akarják átadni petíciójukat a polgármesternek amelyhez már 150 aláírást gyűjtöttek Az egyik szülő törvénymódosítást is szeretne kezdeményezni Míg ugyanis alkoholt az iskolák vagy a kórházak bejáratától számított 200 méteres távolságon belül nem lehet árusítani jelenleg nincs olyan jogszabály ami tiltaná a cigaretta eladását az iskolák közvetlen közelében Nem a Budenz József iskola az egyetlen amely mellett dohánybolt nyílik A sajtóban megjelent hírek szerint hasonló a helyzet Kismaroson és a XI kerületben is A II kerület egy másik CBA-jánál egyébként a korábbi biobolt egy részét alakítják át dohánybolttá a vegyszermentes zöldségek mellett majd cigit is lehet venni
2013. május 31.

WHO-díjat kapott Orbán Viktor a dohányzás visszaszorításáért

A dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítéseiért díjazta az Egészségügyi Világszervezet Orbán Viktort. A méltatás szerint Magyarország figyelemre méltó előrehaladást ért el a területen. Orbán Viktor miniszterelnök kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken.

dohánybolt   /   leszokás   /   Magyarország   /   szabályozás   /   trafik   /   WHO

forrás: Origo.hu
Pusztai Zsófia a WHO magyarországi irodájának vezetője hozzátette Magyarország több olyan intézkedést hozott az elmúlt két évben amelyekhez politikai döntéshozói támogatás kellett a díj ennek a támogatásnak az elismerése Az idei évben nagyon gondos mérlegelés következtében néhány más prominens személyiség mellett Magyarország és Magyarország miniszterelnöke kapta meg ezt a díjat elismeréseként annak ami az elmúlt években történt a dohányzás visszaszorítása érdekében - mondta az irodavezető A díjat kísérő méltatás szeint az elmúlt évek során Magyarország figyelemre méltó előrehaladást ért el a dohányzás visszaszorításában különösen a zárt nyilvános helyeken történő dohányzás tiltásának hatálybalépésével Ezek az eredmények Magyarországot globálisan a dohányzás ellenőrzése területén élen járó országok közé emelték Mindez nem válhatott volna lehetővé az ön erőteljes vezetése és legmagasabb szintű politikai támogatása nélkül A szervezet reméli más tagállamok is hasznosítani fogják Magyarország jó példáját Az egészségügyért felelős államtitkár úgy vélte a díj feltétele nemcsak a jogszabályok megalkotása hanem azok következményeinek követése illetve a leszokást támogató lehetőségek életbelépése fejlesztése volt Szócska Miklós szerint a dohányzás Magyarországon még mindig a legsúlyosabb probléma de erőteljes szabályozással kezelhető ami nem minden népegészségügyi kérdésre igaz Az államtitkár emlékeztetett arra hogy a parlament 2011 áprilisában módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt ennek értelmében 2012 január 1-jétől tilos dohányozni a zárt és közforgalmú helyeken Ennek ellenére állítása szerint nem igazolódtak azok a félelmek hogy az éttermek vagy a szórakozóhelyek forgalma csökkent volna és a lakosság nagy többsége egyetért ezzel a szigorú szabályozással Csak pozitív visszajelzés van és ez egy komoly eredmény - fogalmazott Szócska Miklós Statisztikai adatokra hivatkozva az államtitkár elmondta hogy évente több mint 20 ezer ember hal meg a dohányzás okozta megbetegedések miatt és Magyarország még mindig világelső a tüdőrák-megbetegedésekben A szív- és érrendszeri halálesetek egynegyede a dohányzásra vezethető vissza és Magyarország nemzeti össztermékének 1 7 százaléka vész el a dohányzás miatt évente Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos összegzése szerint tavaly 57 ezer ellenőrzést végeztek és 18 millió forint bírságot szabtak ki a nem dohányzók védelméről szóló joszabállyal kapcsolatban és főként a közterületeken villamos- és buszmegállókban játszótereken bevásárlóközpontokban illetve sportlétesítmények ellenőrzésekor találtak hiányosságokat Ahogy arról korábban beszámoltunk a kormány eredetileg a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítására hivatkozva nyújtotta be a dohánytermékek kiskereskedelmét állam hatáskörbe utaló sokat vitatott trafiktörvényt Az eredetileg 2011 végén benyújtott jogszabály végül annyira felpuhult hogy a dohányárusításra kijelölt nemzeti dohányboltokban számos a fitalok által kedvelt illetve keresett cikket például fagylaltot is lehet majd tartani
2013. május 22.

Cigarettázik? Kemény időszakra készülhet

Féléves átmeneti időszakkal számolnak a cigarettapiacon, ezt követően gyökeresen átalakulhat a fogyasztás. Ha a legrosszabb változat bontakozik ki az értékesítésben, az állam több tíz milliárd forintot veszíthet.

dohánybolt   /   feketepiac   /   forgalomvesztés   /   koncesszió   /   leszokás   /   árusítás

forrás: Napi.hu
Június 28-án pénteken kezdik visszavenni a gyártók a kiskereskedelmi üzletekből a cigarettát és a dohánytermékeket így lesz egy hétvége amikor kihívás lesz cigarettát vásárolni Az azt követő időszakra több elemzői jóslat született a legrosszabb esetben a legális cigarettapiac 20 százalékos forgalomvesztést produkálhat a július elsejét követő mintegy féléves átmeneti időszakban amíg a nemzeti dohányboltok bejáratódnak az egyéb kiskereskedelmi üzletekben viszont már nem lehet kapni a terméket A visszaesést az is generálja hogy a cigaretta ára legalább olyan mértékben nő mint 2012-ben ami megerősíti a fogyasztókban a leszokás szándékát Ám mivel a dohányzás szenvedélybetegség néhány hónap alatt a legtöbben visszaszoknak 8722 kérdés hogy a legális vagy már a feketepiacon szerzik majd be a szívnivalót Az ország egészét tekintve a gyártók óvatosan 15 százalék körüli feketepiaccal számolnak a jószerével a tavalyi képet tükröző mostani becslések 6 százalék körüli arányról szólnak ám lesznek olyan területek ahol 20 százalék fölé érhet az illegális forgalom Mindent összevéve a feketepiac a leszokás és az egy főre jutó fogyasztás csökkenése adja ki a 20 százalék körüli forgalomvesztést A keleti határ menti körzetek lehetnek a legfertőzöttebbek illetve az olyan falvak ahol senki sem akart koncessziót így mozgó árusítással kell megoldani az ellátást 8722 ezekből is sok lesz a keleti végeken A cigarettaforgalom illetve alakulásának számítása pillanatnyilag képlékeny A piaci elemzőkből is harapófogóval lehetett csak százalékos arányokat kihúzni amelyek összhangban állnak a NAV adataival A bennfentesek két táborra szakadtak az egyik osztja a jelentősebb átmeneti visszaesésről szóló véleményeket eszerint a 15 milliárd szálas jelenlegi cigarettaforgalom 10 milliárd szál környékére esik Mások ezt teljes képtelenségnek tartják hiszen a dohányos pontosan ki tudja számolni termékigényét és jellemzően előre gondolkodik A fogyasztás jelentős része ugyanakkor mindinkább impulzusalapú Ha a sötétebb szcenáriók érvényesülnek akkor a 18 milliárd szálas jelenlegi legális összpiac cigaretta és sodródohány együtt 15 milliárd szál környékére olvad ami rövid távon áfával együtt több tíz milliárd forint kiesést jelenthet a költségvetésben A kényes helyzetet jellemzi hogy szerettük volna megtudni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól mekkora többletbevételre lehet számítani a cigaretta árrésének növekedése után de lapzártánkig nem érkezett válasz A kezdeti időszakban mutatkozó visszaesés az elemzések szerint simulhat a cigaretta piacának széteséséből a sodródohányok keveredhetnek ki győztesen Most a piac jóval több mint 30 százalékát adják a sodró fogyasztási dohányok a helyzet normalizálódása után pedig átléphetik a 40 százalékos arányt Mindez az vetíti előre hogy a kormányzatnak lassan hozzá kell nyúlnia a sodrós termékek jövedéki adójának szabályaihoz ugyanis ezeknek az eladásából jóval kisebb mértékű hasznot húz az állam mint a cigarettáéból
2013. május 13.

Jöhet a fagylaltos trafikos

Az Országgyűlés egyetértett azzal, hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak. A parlament hétfőn még nem a trafiktörvény újabb módosításáról, hanem a Lázár János államtitkár javaslatához érkező módosító indítványokról döntött. Zárószavazás jövő héten lehet. A termékkör bővítését a költségvetési bizottság kezdeményezte, a Ház pedig kormánypárti szavazatokkal jóváhagyta. A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján a dohányboltokban a dohánytermékeken kívül mást nem lehetett volna kapni, a parlament azonban már decemberben engedélyezte, hogy lottót és sorsjegyeket is áruljanak.

dohánybolt   /   koncesszió   /   trafik   /   törvény

forrás: Index.hu
Az Országgyűlés egyetértett azzal hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak A parlament hétfőn még nem a trafiktörvény újabb módosításáról hanem a Lázár János államtitkár javaslatához érkező módosító indítványokról döntött Zárószavazás jövő héten lehet A termékkör bővítését a költségvetési bizottság kezdeményezte a Ház pedig kormánypárti szavazatokkal jóváhagyta A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján a dohányboltokban a dohánytermékeken kívül mást nem lehetett volna kapni a parlament azonban már decemberben engedélyezte hogy lottót és sorsjegyeket is áruljanak A jogszabály idén februárban elfogadott újabb módosítása után pedig szeszes és energiaitalt kávét ásványvizet üdítőket és újságot is kínálhatnak a trafikok A módosítások között határoztak arról hogy a koncessziós díjból származó bevétel teljes egészében az állami tulajdonú Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt működését szolgálja majd Az első fordulóban 1417 trafikkoncesszió nem kelt el többnyire a kétezernél kevesebb lakosú településeken ezekre megjelent az új kiírás Ahol a második kiírás is eredménytelen három éven belül kell új pályázatot kiírni a most elfogadott szabályok szerint Nem érkezett viszont olyan módosító javaslat amely tovább növelné a Miniszterelnökséget vezető Lázár János által javasolt tízszázalékos garantált árrést A fideszes politikus korábban azt közölte Orbán Viktor kormányfőnek határozott álláspontja hogy tíz helyett tizenkét százalékos árrést kellene biztosítani a dohány-kiskereskedőknek és kérte hogy a Fidesz-frakció fontolja meg ezt Azt a szocialista javaslatot amely azt sürgette hogy ne lépjen életbe a törvény a kormánypártok leszavazták a gyakran különutas Bencsik János fideszes képviselő azonban tartózkodott
2013. április 27.

Nyártól vége az e-cigaretta diadalútjának

Megjelenése után alig három évvel véget is érhet az elektromos cigaretta magyarországi pályafutása, a Btk. nyáron életbe lépő módosítása ugyanis ellehetetlenítheti az eszközök árusítását. A kormány tavaly döntött úgy, hogy az e-cigarettát rossz dolognak nyilvánítja, amely nem segít a leszokásban, engedély nélkül pedig árusítani sem lehet. Pedig a komoly használók szerint ugyan nem egészséges, de a dohányzás rengeteg káros hatását enyhíti.

dohánybolt   /   e-cigaretta   /   felmérés   /   fiatalok   /   passzív   /   törvény

forrás: Origo.hu
Azok az emberek akik a hagyományos helyett elektromos cigarettát szívnak nagyon büszkék magukra talán ez az egészben a legjobb dolog - foglalta össze egyetlen mondatban a Magyarországon nagyjából három éve felbukkant e-cigaretta hatását a használóiból alakult Villanypára Egyesület elnöke Kovács Dániel szerint sokak fejében tévesen él egy kép az e-cigiről az ugyanis nem egy a leszokást segítő eszközök közül hanem egy élvezeti cikk Az Országos Egészségfejlesztési Intézet OEFI egyik tavalyi felmérése szerint a felnőtt lakosság közel 30 százaléka dohányzik naponta Az aktív dohányosok száma jelenleg nagyjából hárommillió fő Magyarországon és 60 ezerre tehető azok száma akik a dohányzás mellett elektromos cigarettát is használnak - olvasható a Villanypára honlapján Számításaik szerint összesen mintegy 270 ezer e-cigaretta használó van ma Magyarországon a forgalmazók adatai alapján azonban ez a szám sokkal kevesebb ők tíz-húszezer e-cigaretta fogyasztóval számolnak E-cigarettát jelenleg a szakboltokban ideiglenes standokon egyes BKV-jegypénztárakban valamint az interneten lehet vásárolni Az OEFI-felmérésben megkérdezett e-cigaretta használók 94 százaléka nikotinos utántöltő folyadékot használ Az elektromos cigarettába való nikotint is tartalmazó folyadékpatron az egészségügyi államtitkárság szerint gyógyszernek minősül ezért engedély nélkül nem lehet forgalmazni Az egészségügyi államtitkárság egyik közleménye szerint az e-cigaretta nem segít a dohányzásról való leszokásban és kedvezőtlen vizuális üzenetet hordoz Csökkenti a dohányzás elleni küzdelem hatékonyságát mert a függőségi állapotot inkább fenntartja mint kezeli Sőt szerintük tényleges veszélye van annak hogy ha egy életében egyetlen szál cigarettát sem szívó fiatal rászokik az elektromos cigarettára a szervezetében kialakult nikotinfüggőség miatt előbb-utóbb a hagyományos cigarettára is rákap A Villanypára Egyesület elnöke ezzel ellentétben úgy gondolja az e-cigi életet menthet ugyanis a használatával nagyságrendekkel visszavethetők a dohányzás káros egészségügyi hatásai Az e-cigaretták Magyarországon 2010 környékén kezdtek megjelenni akkor még alig használták páran a készüléket Tavaly március 5-én aztán megjelent az egészségügyi államtitkárság állásfoglalása amelyből kiderült hogy álláspontjuk szerint a nikotintartalmú folyadék gyógyszernek minősül ezért csak engedéllyel lehet árusítani amelynek megszerzése évekbe telhet Szintén tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy nagyszabású razziában lefoglalt 44 millió forint értékű alapanyagot az egyik pest megyei forgalmazótól A terméket kezdetben az interneten árusították majd 2011-2012 körül már a dohányboltokban és direkt erre szakosodott üzletekben is meg lehetett vásárolni Miután a kormány világossá tette hogy mit gondol a termékről Kovács szerint sok boltos inkább bezárt tartva az adóhatósági ellenőrzéstől Mások azt mondták hogy kiviszik a cégüket külföldre és visszaállnak az internetes árusításra - állította az egyesület elnöke Megkerestük az egészségügyi államtitkárságot is szerettünk volna választ kapni arra hogyan lehetséges hogy még mindig árusítják néhány boltban a nikotinos folyadékot tartalmazó patront annak ellenére hogy a tárca szerint az illegális Az államtitkárság sajtóosztályán azt mondták hogy ennek ellenőrzése az adóhatóság illetékességi területéhez tartozik Kovács szerint az internetes árusítás a felhasználók szempontjából rendben működik a forgalmazók többsége jó áron árul minőségi terméket de reális veszélye van annak hogy ellepik a piacot a Kínából érkező ócska termékek és akkor tényleg nehéz lesz megmondani hogy mit kevernek a folyadékba Jelenleg alig tucatnyi e-cigaretta bolt van a fővárosban ezek közül jó néhányat felkerestünk de az üzletvezetők tulajdonosok még név nélkül sem akartak megszólalni a témában Viktor nyolc hónapja a hagyományos cigaretta helyett szívja az elektromos változatot Nem lesz büdös tőle szívhatja a munkahelyén a saját asztalánál és rengeteget spórol A harmincas éveiben járó férfi szerint a kereskedők szempontjából akár jó is lehet hogy az internetre szorítják vissza a termék árusítását a fogyasztóknak azonban ez nem túl kedvező Ha kezdő e-cigis lennék és szükségem lenne egy kezdő szettre nem tudnám hogy miből mennyit és hogyan rendeljek Előbb végig kéne nyálaznom a fórumokat hogy képben legyek a témában A boltba viszont bemész és személyesen mutatják meg hogy miről is van szó - érvelt Viktor szerint a netes felületen idővel kevesebb lesz a vásárló is hiszen sokan nem akarják majd pluszban kifizetni a szállítási költséget Nem tartja túl életszagúnak hogy valaki az elektromos változat miatt szokjon rá a hagyományos cigarettára pedig vannak kutatások amelyek szerint az e-cigaretta használatának ez az egyik eredménye - lásd keretes írásunkat A hagyományos dohánytermék drágább büdösebb nem olyan jó ízű köhögsz tőle kizártnak tartom hogy bárki áttérne ezekre az e-cigiről - mondta Szerinte az aki soha életében nem dohányzott úgyis nikotinmentes folyadékot fog a készülékbe tenni Hobbi szinten nagyon érdekel a dolog gondolkoztam már rajta hogy szívesen nyitnék egy e-cigarettát forgalmazó boltot de ilyen bizonytalan környezetben nem mernék belevágni - mondta Azt az elnök sem tartja túl életszerűnek hogy a fiatalok az elektromos változat után döntsenek úgy inkább hagyományos cigarettát szívnak Az e-cigaretta nagyon sok aromában ízben érhető el míg a sima cigarettának egyetlen íze van az pedig a borzasztó büdös és gusztustalan íz Kovács szerint az esetek 60-70 százalékéban nem a leszokás miatt kezd el az illető e-cigarettát szívni hanem mert olcsóbban és kevésbé káros módon lehet hódolni a szenvedélyének mint ha vesz egy doboz cigarettát További előnye hogy ezzel mentesíti a környezetét a passzív dohányzás káros hatásaitól Kovács szerint a legrosszabb forgatókönyv az lehet hogy júliustól már az internetről sem lehet hozzájutni az elektromos cigarettához a büntető törvénykönyv július elejétől hatályos módosítása szerint ugyanis akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azt aki a hamis gyógyszernek minősülő nikotint előállítja indokolatlan mennyiségben birtokolja vagy árulja Nyilván nem életszerű attól rettegni hogy ha valaki szájában meglátnak egy elektromos cigarettát füstölni bedugják a börtönbe három évre - mondta Kovács aki szerint a szabályozás elsősorban nem a fogyasztókat érinti majd hanem a hazai forgalmazást ami gyakorlatilag teljesen le fog állni ideértve az internetes kereskedést is A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását 2012 januárjában vezették be majd három hónapos moratórium után már mindenhol bírságolták azokat akik a tiltott helyeken gyújtottak rá Az ÁNTSZ azóta mintegy 67 ezer ellenőrzést folytatott le és összesen 17 millió forint bírságot szabott ki
2013. április 24.

Lázár régi barátja lesz az ország trafikosa?

Különösen jól jár a trafiktörvény bevezetésével a Continental dohánycég. A hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is bíró, Sánta János vezette dohányipari vállalkozásnak már az is jól jön, hogy beszűkült az eladási csatorna, és most úgy tűnik, a trafikok egy részét is ellenőrzése alatt tarthatja. Számos győztes ugyanis az ő közvetlen környezetéből került ki.

dohánybolt   /   fiatalok   /   koncesszió   /   Lázár János   /   Sánta János   /   trafik   /   törvény

forrás: Index.hu
Hogy a dohányboltok államosításának egyik legnagyobb nyertese a hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is rendelkező Continental lehet arról már korábban is lehetett hallani Sánta János a magyar dohányipari vállalkozás vezetője kezdettől fogva együttműködött a a kormánnyal a trafiktörvény kialakításában A koncessziók kiosztása után azonban úgy tűnik Sántáék több fronton is nyertesei lehetnek a dohánypiac újrarendezésének a cégcsoportban egyaránt tulajdonos és vezető pozíciót tölt be Sánta János és fia ifj Sánta János is Emlékezetes a javaslat egy unóinak elküldött verzióját egyenesen egy Sánta János névvel regisztrált gépen hozták létre később a törvényt jegyző fideszes Lázár János is elismerte a törvényjavaslat megalkotásában szerepe volt a Continental Dohányipari Zrt -nek Sánta Jánosról Lázár akkor azt mondta tíz éve ismeri őt és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét ez a társadalmi egyeztetés része Lázár János hangsúlyozta a dohány-kiskereskedelmet újraszabályozó indítványnak három fő célja van hogy megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön és támogassa a magyar dohány-előállítókat Úgy tűnik ez utóbbi két cél Sántáék esetében összefonódik családtagjai cégeinek vezetői és azok családtagjai ugyanis jelentős sikereket értek el az állami koncessziós pályázaton Rokonok Berényi János a cégcsoport alkalmazottjaként kezdett dolgozni közel másfél évtizede korábban az ifjabb Sánta János által vezetett és részben tulajdonolt Tabán Trafiknál intézett kereskedelmi és marketing ügyeket Berényi János Szegeden két Makón két koncessziót nyert el De eredményesen pályázott felesége is Berényiné Zarka Nikolett aki egy makói és egy hódmezővásárhelyi valamint két szegedi koncessziót szerzett 8211 korábban ő is a Tabán Trafik allamazásában állt Egy másik alkalmazott Egedi István Tamás aki alapító és tulajdonos is volt a Tabakban Szegeden két koncessziót vihet felesége Egedi Istvánné Szegeden négy koncessziót szerzett Ifjabb Sánta János feleségének Bakos Orsolyának a testvére Csíkosné Bakos Boglárka szintén a nyertesek között van Több megyeszékhelyről jelezték olvasóink hogy Tabán Trafikhoz kötödő üzletkötők nyertek trafiküzemeltetési jogot Erről ahogy céghez kötödő nyertes pályázókról a pályáztatás menetéről megkérdeztük ifj Sánta Jánost aki szerda reggel azt mondta írásban fog válaszolni Ha Ön is tud a Continental csoporthoz a Tabán Trafikhoz kapcsolodó pályázatokról írjon nekünk Korábban Sánta János a HVG-nek úgy nyilatkozott hogy a Continental csoport kiegészítése egy trafikhálózattal nem kecsegtet nagy haszonnal Ezzel együtt mindenkit biztatott hogy pályázzon hiszen a húsz évre szóló trafikkoncesszió 8222 ugyanolyan egyedülálló történelmi lehetőség mint például az 1945-ös földosztás volt 8221 De maga a dohányüzletek monopolizálása is történelmi lehetőség legalábbis a Continental előtt Jelenleg a multik így a Philip Morris és a British American Tobacco BAT és az Imperial Tobacco által előállított áru a piac 85-90 százalékát fedi le míg a maradék az egyetlen a kormányoldalon hazainak tartott gyártó Continentálé A cég részben vágott dohányt árul dobozos cigarettái közül a Pannónia Enter és Silver neve csenghet ismerősebben adózott eredménye két éve mindössze 172 millió forint volt A beszűkült eladási csatornában a hazai gyártó Continental termékei azonos méretű eladói felületen tudnak majd megjelenni mint a jóval nagyobb vetélytársak árui A Continental disztribúciós részlege történetesen a Lázár János irányította városhoz Hódmezővásárhelyhez kötődik emellett a Continental felügyelőbizottsági tagja Dancsó József fideszes honatya Lázár János korábban azt mondta szó sincs arról hogy az egyetlen magyar tulajdonú vállalkozásnak bármilyen előnye is lenne legfeljebb a hátrányából faraghatna le valamit Szerinte a törvényjavaslat ellen tiltakozó üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a javaslatot kiforgatva és elferdítve annak valós céljait holott - mint mondta - a fiatalkorúak hatékonyabb védelme és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt mindenképpen itt volt az ideje egy új a korábbinál hatékonyabb szabályozási környezet megalkotásának Minden szigorítás a dohányzás területén újra és újra kiveri a biztosítékot a dohánygyártóknál vendéglátósoknál ám rendre kiderül hogy a riogatások megalapozatlanok - fogalmazott
2013. február 24.

Te csak dohányozz, boldog Ausztria!

Egy osztrák trafikban valamivel több dolgot, például autópálya-matricát vagy képeslapot lehet vásárolni, mint magyar társában lehet majd. Bécsben 12 perc séta alatt négy trafikot találtunk, és lépten-nyomon, de különösen a kocsmában, éttermekben dohányzó emberekbe botlottunk.

Ausztria   /   dohánybolt   /   elrettentő   /   leszokás   /   szórakozóhely   /   törvény   /   vendéglátóhely

forrás: Index.hu
A hétfőn Magyarországon elfogadott trafiktörvény már valamelyest hasonlít a mintaként szolgáló ausztriai szabályozásra de egy fontos különbség van nálunk a trafikrendszer bevezetését összekötötték a dohányzás szabályozásának szigorításával Már a törvény nevében is benne van a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról Nos Ausztriában erről szó sincs a törvény ugyanis évszázados múltra tekint vissza sőt József császár már 1784-ben adott ki engedélyt dohánymonopóliumra és 8211 mint látni fogjuk 8211 a dohányzás visszaszorításában Ausztria az Európai Unióban az utolsók között kullog Egy átlagos osztrák trafikban is nagyjából azt lehet vásárolni mint majd nyártól egy magyarországiban A cigaretta dohány és egyéb dohányzási kellékek mellett totót-lottót üdítőt ásványvizet újságot Több olyan terméket találtunk amit a magyar törvény nem enged árusítani képeslapot bélyeget bár ez már csak kevés trafikban kapható mert a posta csökkentette a jutalékot parkolócédulát autópályamatricát sőt néhol koncertjegyet Vasárnap észnél kell lenni Az osztrák dohányforgalmazásban egyéb különbségek is vannak de ez az itteni jóval liberálisabb szabályozás miatt van viszonylag sűrűn vannak az utcákon bevásárló-központokban cigarettaautomaták illetve benzinkúton és bizonyos szórakozóhelyeken is árulnak cigarettát 8211 a trafikárnál drágábban Egy doboz Marlboro az osztrák nemzeti dohányboltban 4 5 euró nagyjából 1300 forint addig az automata 5 euróért 1450 forint adja ugyanazt a típust egy étterem vagy benzinkút pedig akár drágábban is Az összehasonlítás kedvéért nálunk a Marlboro 840 forintba kerül A magyar dohányosok legfőbb aggodalma hogy ezentúl jóval nehezebben tudnak cigarettát vásárolni Tény egy dohányosnak Ausztriában észnél kell lennie ha nem akar automatából cigarettát vásárolni De nem csak a dohányosoknak mindenkinek aki bevásárolni akar mivel vasárnap csak a vasútállomásokon vannak nyitva élelmiszerboltok és a forgalmasabb metróállomásoknál trafikok A plázák vasárnap szintén zárva tartanak A megélhetési éjjel-nappali boltok pedig Bécsben nem nagyon ismertek és ott ugye amúgy sem lehetne cigarettát kapni A trafikok sűrűségére viszont nem lehet panasz Legalábbis Bécsben Ennek szemléltetésére nézzük meg az ENSZ bécsi központjához közeli Kaisermühlen városrész főutcáját a Schüttaustrassét Nos ezen az egy kilométeres gyalog 12 perc alatt kényelmesen végigsétálható szakaszon négy Tabaktrafik van Bécsben amúgy összesen 795 trafik van vagyis kicsivel több mint kétezer emberre jut egy üzlet Vidéken sűrűbb a hálózat A tervek szerint ez Budapesten is hasonlóan lesz Egy trafikot megcsípni nyugdíjas állás pontosabban egyéni vállalkozás A több mint hétezer ausztriai trafikból például egy-egy évben maximum száz zár be kicsivel több mint egy százalékuk és valamivel kevesebb új nyit ki Egy-egy engedély odaítélésénél nagy súlyt kapnak a szociális és egészségügyi szempontok előnyben részesítik például a fogyatékkal élőket a sokgyerekeseket régebben pedig a háborús áldozatokat A fentiekből látszik hogy eddig valamivel nehezebben lehetett Ausztriában cigarettához jutni mint Magyarországon A dohányosokat viszont bőven kárpótolja hogy cseppet sem tűnik úgy hogy harcolnának e káros szenvedély ellen sőt mintha bátorítanák is kicsit A buszmegállókban például nemcsak lehet dohányozni hanem cigaretta alakú hamutartó nyeli el a csikket úgy hogy onnan kiguberálni se lehet Pár éve helyezték ki őket amikor Bécs kampányt indított a szemetelés így a csikkek eldobása ellen És a vasútállomásokon is vannak dohányzóhelyek a Westbanhofon például a peronokon is a vonatokhoz nem is nagyon lehet úgy kimenni hogy ne kelljen dohányfüstön keresztülvágni De ez semmi A gyakorlatban azt tapasztalni hogy az alsóbb kategóriás kocsmáktól az elegáns éttermekig 8211 többnyire a többi vendégtől elkülönítve 8211 mindenhol lehet cigarettázni A vendégektől való elkülönítést viszont nem úgy kell elképzelni hogy a dohányosok vannak egy hátsó leválasztott helyiségbe száműzve Sok esetben éppen fordítva a kocsma kávézó étterem bejáratánál így a pultnál is szabad cigarettázni és egy leválasztott helyiségben ülnek a nemdohányzók Ahol meg egy helyiségből áll a hely ott a tulajdonos dönti el hogy kocsmája kávézója borozója dohányzó vagy sem És még egy lényeges különbség a cigarettás dobozokon elrettentő fotók nincsenek csak figyelmeztető szöveg Schüssel akadékoskodott Mintha Wolfgang Schüssel szelleme jellemezné a mai napig az osztrák viszonyokat Tudják ő volt az a politikus akit 2000-ben a Jörg Haider Európában szalonképtelen pártjával kötött koalíciója tett miniszterelnökké és e szövetség miatt az Európai Unió rövid ideig vizsgálat alá helyezte Ausztriát Nos Schüssel még 1993-ban gazdasági miniszterként mondta azt az első jelentősebb osztrák szabályozás tervezetéről hogy a szabadságjogok orwelli mértékű korlátozásának tartja hogy a vendéglátósokat nemdohányzó részlegek létesítésére kötelezzék 1993-ban Schüssel akadékoskodása ellenére is megszületett egy nemdohányzókat védő törvény igaz az eredetinél szelídebb formában A vendéglátóhelyek tulajdonosainak például csak akkor kellett nemdohányzó részleget kialakítaniuk ha akartak Betiltottak viszont néhány különösen erős cigarettafajtát és korlátozták a dohánytermékek reklámozását Nem ráfizetés a leszokás A törvényen azóta tovább szigorítottak de mint említettük a gyakorlatban ennek elég kevés jele van Ami mégis a nagyobb éttermekben például kötelezően füstmentes helyiségeket is ki kell alakítani de a hozzáállásra jellemző hogy a bécsi városháza illetékesei közölték razziák nincsenek csak akkor szállnak ki ha valaki feljelentést tesz A kocsmai dolgozókat viszont azzal védik hogy akkor is jár a végkielégítés az alkalmazottnak ha a dohányfüst miatt ő mond fel Ausztriában a férfiak 36 a nők 24 százaléka dohányzik ezzel az ország az Európai Unió középmezőnyében van Nálunk 41 és 31 százalék ez az arány Ha a mindennapi életben nem is tapasztalni de egy fontos különbség van a teljes szigort alkalmazó Magyarország és a jóval megengedőbb Ausztria között Nálunk piaci áron kell megvásárolni a leszoktató szereket amiknek több hónapos kúrája van és több pénzbe kerül használatuk mintha az idő alatt dohányoznánk És a siker vagyis a leszokás nincs garantálva a kúra végére Ausztriában viszont a dohány- vagy nikotinfüggőséget több mint tíz éve betegségként ismerik el így a leszokást az egészségpénztár támogatja
„Nemdohányzó honlap” logó
Helyezze el Ön is a „Nemdohányzó honlap” logót a honlapján, és ezzel hívja fel a figyelmet a dohányfüstmentes élet fontosságára!
Leszokás kalkulátor
Számolja ki, mekkora összeget spórolt meg azzal, hogy leszokása óta nem költ cigarettára! Emellett megtudhatja, mennyi méreganyagot vitt volna be a szervezetébe, ha továbbra is szívná a mérgező füstöt...
Időjárás
© Copyright © Dohányzás.hu   |   Minden jog fenntartva!
addresses-registration .