2013. január 22.
Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani – írta kedden a Berliner Zeitung.
forrás: Index.hu
A brüsszeli bizottság a német lap megkeresésére közölte hogy az elektromos cigarettákra ki kell terjeszteni a leszokást segítő egyéb nikotintartalmú készítményekre vonatkozó szabályokat Ennek alapján a termékek forgalmazását egészségügyi hatósági engedélyhez kötik és bizonyos nikotintartalom felett orvosi rendelvény nélkül kiadható gyógyszernek minősítik A bizottsági tervek szerint a továbbra is szabadon forgalmazható elektromos cigarettákban használt patronokban a nikotintartalom nem haladhatja meg a 2 milligrammot a patronokban használt folyadékban pedig a milliliterenkénti 4 milligrammot A lap szerint a most használt termékek nikotintartalma a határérték többszöröse A bizottsági szabályozás gyakorlatilag tiltást jelent ami a kívánt hatással ellentétes következményekkel járhat - vélekedett az e-cigaretták forgalmazásában érdekelt cégeket összefogó IG-ED egyesület szóvivője aki szerint a brüsszeli regula miatt sokan visszatérhetnek a dohányzáshoz 8222 Az EU halálra védelmezi a polgárokat 8221 -mondta A füstmentes fórum Forum Rauchfrei elnevezésű civil szervezet üdvözölte a kezdeményezést A szervezet szerint indokolt a fellépés az e-cigaretta ellen mert szerintük az egyre inkább terjedő eszköz ismét szalonképessé tette a füstölést Az e-cigi használata 8222 kapudrog hatást 8221 válthat ki vagyis megnyithatja az utat a dohányzás felé ráadásul nem ismertek az egészségügyi kockázatai 8211 ismertette a berlini lap a szervezet álláspontját Németországban nagyjából kétmillióan használnak elektromos cigarettát A dohányzás visszaszorulóban van a német statisztikai hivatal hétfőn megjelent adatai szerint tavaly évtizedes mélypontra csökkent a cigarettaforgalom összesen 82 4 milliárd szál cigarettát értékesítettek ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest és a legalacsonyabb szám Németország újraegyesítése óta A kimutatás szerint a szivarok és szivarkák forgalma is csökkent 2012-ben
2012. október 15.
Nem jött be a vendéglátósok félelme, a dohányzási szabályok szigorítása után nem tűntek el a vendégek a szórakozóhelyekről. A legnagyobb problémát nem is a forgalom néhány százalékos visszaesése, hanem a kocsmák előtt zajongó vendégek és a szétdobált cigarettacsikkek okozzák. Inkább plusz anyagi ráfordítással és különböző trükkökkel próbálják maradásra bírni a hidegben fagyoskodó dohányzókat.
forrás: Index.hu
8222 Mintha a hamuzóba mártogattuk volna hajnalra olyan szaga lett a hajunknak és a bőrünknek 8221 8211 meséli két pultos lány milyen töményen rekedt meg a füstszag a pincehelyiségből kialakított belvárosi ír pubban a dohányosokat kitiltó törvény bevezetése előtt Elmondásuk szerint nagyon örülnek a szigorításnak de a vendégektől több negatív visszajelzést kaptak mint pozitívat 8222 A külföldiek könnyebben megértették hogyha kikérik az italt nem gyújthatnak rá a pultnál hanem fel kell menni kocsma elé Bár nagyon sokan hőbörögtek most már a magyarok is megértik nem lehet bent dohányozni 8221 8211 mondják megjegyezve a szigorítása óta kevesebb doboz cigarettát adnak el és tavalyhoz képest a forgalmuk is mintegy 20 százalékkal csökkent bár ezt nem lehet egyértelműen a törvény számlájára írni teszik hozzá Feladták A Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény NVT január elsejei szigorítása értelmében nem lehet rágyújtani a legtöbb zárt közforgalmú helyen azaz a szórakozó- és vendéglátóhelyeken a munkahelyeken a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban az aluljárókban a játszótereken valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres körzetében Tavaly decemberben és idén januárban több kocsmát és kávézót megnéztünk hogyan készülnek a tilalomra Decemberi körképünkkor a megkérdezett kocsmárosok még azt mondták 10-30 százalékkal fog csökkenni a forgalmuk a szigorítás miatt ezért sok helyen csak április elsejével akarták kitessékelni a dohányzókat A kivárást azzal magyarázták hogy a törvénnyel csak azok a szórakozóhelynek járnak jól ahol kerthelyiség vagy terasz is van mivel ezeken a helyeken a vendégek könnyebben hozzászoknak hogy bent nem lehet majd dohányozni Januárban viszont inkább már az volt tapasztalható hogy a szórakozóhelyek többsége idő előtt betiltotta a dohányzást Most újra megnéztünk jó pár belvárosi éttermet kávézót és kocsmát A megkérdezett vendéglátósok közül talán a fent említett ír pub pultosai fogalmazták meg a legnegatívabb kritikát a dohányzási tilalommal kapcsolatban A többi szórakozóhelyen nem is az esetleges forgalomcsökkenés miatt panaszkodtak a tulajdonosok inkább a törvény gyakorlati hátrányait emelték ki amikor az elmúlt hónapok tapasztalatai felől érdeklődtünk Kétségtelen a legnehezebb helyzetben a kerthelyiség terasz nélküli kocsmák étteremek vannak mert ezeknél a helyeknél a dohányosok az utcára szorulnak Ahol mégis van terasz még most október közepén is ki lehet ülni egy sör mellett dohányozni de az esti néhány fokos hidegben így se kellemes egy pokrócba takarózva ücsörögni A jobb helyeken nemcsak plédet raknak a kinti székre hanem melegítő hőgombákat is kihelyeznek a hamuzók mellé A Ráday utcában található Claro Bisztró Étterem előtti teraszon például két hőgomba mellett melegedhetnek a dohányzó vendégek A helynek azonban havi 50-60 ezer forint plusz költséget jelent majd a dohányzási szabályok szigorítása ugyanis a téli időszakra is kibérelték a bejárat melletti közterületet a terasznak 8222 Ezzel a vendégeknek teszünk egy gesztust ülve kulturáltabban lehet dohányozni mintha a bejárat előtt kellene állniuk 8211 mondja a bisztró csaposa hozzátéve egy-két arrogáns vendég kivételével a többség megbékélt a tilalommal A szivarozó törzsvendégek sem zavarják így az ebédlőket de a dohányzók is azt mondják örülnek mert így nem dohányozzák szét magukat így a korábbi öt szál cigi helyett csak egyet szívnak el a sör mellé Záráskor is könnyebben lehet hazaküldeni a vendégeket mert már nem hivatkozhatnak arra hogy elszívnak még egy szálat Feladták a harcot a dohányosok 8221 8211 sorolja az elmúlt hónapok tapasztalatait a Claro csaposa A Ráday utca és a Bakáts tér találkozásánál lévő Orfeusz Söröző vezetője is azt mondja náluk sem volt nagy ellenállást a szigorítás miatt azonban a bevételben 5-10 százalékkal érződött hogy már január elsejével betiltották a dohányzást 8222 Nem lett kevesebb a vendég de mivel csak kint tudnak rágyújtani kevesebb sört fogyasztanak mint amikor az italuk mellett tudtak dohányozni 8221 8211 véli A törvény miatt azonban két héttel korábban nyitották meg a kocsma előtti teraszt és tovább október közepéig fogják működtetni a téli időszakra pedig egy melegítőt akarnak beszerezni Hangosak A VII kerületi Kisüzemnél sem tapasztaltak hogy visszaesett volna a forgalom inkább a lakók nemtetszését említették a törvény negatív hozadékának Mivel a Klauzál téri szórakozóhelynek se kerthelyisége se terasza mindent megtesznek annak érdekében hogy a hely előtt ne üvöltözzön a bejárat előtt 30-40 ember a szigorítás óta azonban több a panaszos helybéli Dreissiger László a Kisüzem egyik tulajdonosa viszont abban bízik a hideg beálltával az emberek átlagosan kevesebb ideig dohányoznak így kisebb lármával jár majd a kinti dohányzás Három utcával arrébb a Kazinczy utcában hétvégenként akár 10 ezer ember is megfordul Kátai Gábor a Szimpla Információs Iroda vezetője a legnagyobb problémának ugyancsak az utcai dohányzást és a lakók panaszait említette A Kazincy utca egyik legnépszerűbb romkocsmájának ugyan van kerthelyisége de a vendégek gyakran járnak ki a szórakozóhely elé is rágyújtani A panaszok enyhítésére a szórakozóhely minden szomszédnál kimérette a zajértéket és szigetelte 25 lakás utcára néző ablakát Ezek mellett az utcát saját pénzből takarítják illetve 50 százalékos kedvezményt adnak a környéken élő nyugdíjasoknak A Szimpla forgalmát a dohányzásellenes törvény kevésbé érintette mivel a kerthelyiségben most is rá lehet gyújtani Idén a dohányzók miatt kisebb részt fednek be hogy bent továbbra is rá lehessen gyújtani Kátai Gábor ugyanakkor megemlíti annak ellenére hogy Európa egyik legmegengedőbb szabályozása után egy huszárvágással a legszigorúbb törvényt vezették be a vendégek gyorsan alkalmazkodtak Ugyanakkor jobbnak tartja azt a szabályozást mint amilyen Németországban él ahol el lehet dönteni egy helyiségről hogy dohányzónak vagy nemdohányzónak minősítik Megmaradtak A cigaretta mellé nemcsak a sör kávé is dukál így nemcsak a kocsmába járókat érintette érzékenyen a szigorítás azonban a kávézóknál is az derült ki a dohányzó törzsvendégek itt sem pártoltak el a cigarettastop után A Kálvin tér közelében lévő Prága Kávéház és Teázónál tavaly decemberben még azt tervezték mire idén ősszel beköszönt a hidegebb idő az épület homlokzatához egy téliesített teraszt építenének A terv továbbra is elképzelés marad A fűthető 12 négyzetméteres sátor nagyjából félmillió forintjába kerülne a kávézónak és ebben még nincs benne a közterület havi bérleti díja Technikailag is nehezen lenne kivitelezhető ugyanis a bejárattól öt méterre lehetne csak felállítani Nem beszélve arról hogy a felszolgálóknak folyton fel-le kellene venniük a kabátot hogy kimenjenek a vendégekhez így ehhez fel kellene venni még egy embert mondja Hurbán Attila a Prága vezetője Mivel azonban a VIII kerületben a főszezonon kívül tizedébe kerül a bérleti díj 2015 áprilisig a téli időszakra is kibérelték a kávézó előtti részt és inkább jövőre halasztják a kinti dohányzóhely megépítését Hurbán Attila ugyanakkor megjegyezte azon túl hogy az áprilisi szankcionálással egy időben 30 év után ő is letette a cigit a dohányzó törzsvendégek sem tűntek el és a forgalom se csökkent drasztikusan 8222 Úgy tűnik az emberek a nyári időszakban valahogy megszokták hogy nem lehet dohányozni Szinte nem is volt olyan vendég aki felháborodott volna hogy nem tudott a kávé mellett rágyújtani egy szál cigire Teljesen kulturáltan ment le az átmenet 8221 8211 jegyezte meg Működik A dohányosokat a szórakozóhelyekről kitiltó szigorú szabályozás ellenére van egy hely ahol továbbra is büntetlenül lehet rágyújtani ezek a lakáskocsmák Hogy pontosan hány lakáskocsma működik ma Magyarországon nem tudni de a legnagyobb visszhangot kétségtelenül a Skanzen Club kapta Áprilisban jártunk a ferencvárosi lakáskocsmában Előttünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon NAV kívül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ÁNTSZ is megfordult itt Utóbbi hatóság arra hivatkozva próbálta bezáratni a Skanzent hogy közforgalmú helynek minősül Az ÁNTSZ érvelése szerint a lakáskocsmák sem bújhatnak ki a nemdohányzók védelméről szóló szabályozás alól mert szolgáltatást nyújtanak azzal hogy például fűtenek világítanak A február óta működő Skanzen viszont most is zavartalanul üzemel Tóth Imre a lakás egyik tulajdonosa elmondta tavasz óta más hatóságok is vizsgálódtak de semmilyen jogsértést nem találtak A Ráday utca tőszomszédságában megbújó lakáskocsma hétköznap este is népszerűbbnek tűnik a környék többi sörözőjéhez képest jóval többen vannak itt mint a dohányfüstmentes kocsmákban Tóth Imre ugyanakkor nem gondolja hogy a dohányzást tiltó törvény nyertesei lennének 8222 Az emberek nosztalgiázni járnak hozzánk hiszen egy sör mellett nyugodtan dohányozhatnak is De mi egy másik közönséget szólítunk meg nem vendéglátóhelyként működünk ide inkább egy szűkebb közösség jár 8221 8211 tette hozzá Ellenőrzik Az ÁNTSZ ellenőrei ugyan januártól nézik a törvény betartását bírságot azonban csak a három hónapos türelmi idő lejárta után április 1-től szabnak ki Így ha valaki zárt térben dohányzik arra 20-50 ezer forintra bírság szabható ki de megbüntethetik a szórakozóhelyet is a szabályok betartatásáért felelős üzemeltetőt vagy alkalmazottat 100-250 ezer forintra a helyet működtető céget 1-2 5 millió forintra bírságolhatják ha nem szólítja fel a cigarettázó vendéget a szabályok betartására A megyei és a fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei január elseje és szeptember 30-a között 45 ezer ellenőrzést végeztek és közel 8 millió forint bírságot szabtak ki mondta az Index megkeresésére Szabó Enikő az ÁNTSZ helyettes országos tisztifőorvosa A legnagyobb arányban a szórakoztató vendéglátó-ipari egységeknél találtak kifogásolni valót de munkahelyeken szállodában és közforgalmú intézményben is előfordultak szabálytalanságok A leggyakoribb szabálysértések között Szabó Enikő a dohányzóhely nem megfelelő kijelölését a tiltott helyen történő dohányzást illetve a a tiltó feliratok hiányát említette Az ellenőrzések azonban tovább folytatódnak a közegészségügyi felügyelők az általános ellenőrzések mellett célirányosan is felkeresik azokat a helyeket ahol több szabálytalanságot tapasztaltak de az ÁNTSZ-hez és a kistérségi és a kerületi intézetekhez érkező bejelentéseket is minden esetben kivizsgálják közölte a helyettes országos tisztifőorvos
2012. augusztus 28.
A dohányzás a szív- és érbetegségek egyik legveszélyesebb kockázati tényezője; ezt igazolja az a svájci vizsgálat is, ami bebizonyította, hogy a dohányzás korán öregíti az érrendszert. Az Európai Szívgyógyászok Társaságának kongresszusán Julia Dratva és munkatársainak előadása a dohányzó fiatalok elöregedett érrendszeréről szólt, egy német tanulmány pedig azt igazolta, hogy a dohányzás tiltása egy német nagyvárosban jelentősen csökkentette a szívinfarktus előfordulását.
forrás: Index.hu
A svájci kutatók 9-20 éves fiatalok ereit tanulmányozták éveken keresztül Valójában felnőtt svájciak tüdejét és szívét vizsgálták rendszeresen de ebből a csoportból 356 svájci polgár gyermekeinek ereit is mérték ultrahangos műszerrel Az ultrahang azért ideális technika mert fájdalommentes számtalanszor megismételhető és pontos eljárás A résztvevőket tizenéves koruktól több százszor megvizsgálták és megmérték a nyaki főverőér egyes rétegeinek vastagságát Ez azért fontos adat mert a kor előrehaladásával az agyi szövetekhez vért szállító artéria egyre vastagabb lesz egyre merevebbé válik és a falának belső felszínén meszes lemezek rakódnak le A szakemberek kimutatták hogy azok a fiatalok akik hetente egy cigarettát is elszívtak statisztikailag jelentős mértékben vastagabb öregebbnek tűnő érrel éltek mint azok akik nem dohányoztak A kutatócsoport vezetője szerint ez a felfedezés azért jelentős mert fiatal korban a dohányzás abbahagyása esetén az ér vastagodása megáll sőt visszafejlődhet Bréma jót tesz a tüdőnek Az eredmény megerősítette azt a német megfigyelést amelyet a brémai Johannes Smucker ismertetett Brémában nyolcszázezer ember lakik és a város vezetése már 2007-ben elrendelte a teljes dohányzási tilalmat az épületeken belül a gyógyintézetekben pedig évtizedek óta gondosan vezették az infarktus esetek előfordulását A dohányzás tiltása óta a szívrohamok gyakorisága 16 százalékkal csökkent Az is fontos észrevétel hogy a dohányzás megszűnése a nemdohányzó népességben még jelentősebben mérsékelte a dohányzás kedvezőtlen hatását A szakértők az utóbbit azzal magyarázzák hogy a passzív dohányzás csökkenése a dohányzók környezetében még jobban érvényesül mint a dohányzók életvitelének változásában ez elsősorban a gyerekeket érinti
2012. augusztus 23.
Az amerikaiak 68 év óta nem dohányoztak olyan keveset, mint most. Tíz emberből csak kettő válaszolta azt egy közvélemény-kutatáson, hogy rágyújtott az elmúlt héten – derül ki a Gallup felméréséből.
forrás: Index.hu
Az amerikaiak 68 év óta nem dohányoztak olyan keveset mint most Tíz emberből csak kettő válaszolta azt egy közvélemény-kutatáson hogy rágyújtott az elmúlt héten 8211 derül ki a Gallup felméréséből A közvéleménykutató szerint az 1970-es évek óta stabilan csökken a dohányzás az USA-ban 1970 és 1980 között például 15 százalékpontos volt a csökkenés A július 9 és 12 között megkérdezett 1014 ember 20 százaléka mondta azt hogy az elmúlt héten elszívott egy cigarettát míg tavaly még 22 százalék volt ez az arány 2000 óta a dohányosok aránya mindenekelőtt a 18 és 29 év közötti korosztályban 9 százalékponttal az ország keleti részében élők között 8 és a nők körében 5 csökkent
2012. március 13.
Az erről szóló törvényt Viktor Janukovics elnök kedden írta alá. A jogszabály többek között betiltja a dohánytermékek bármilyen formájú reklámozását, vásárlásuk ösztönzését, márkanevek hirdetését.
forrás: Index.hu
Ukrajnában naponta átlagosan 300 évente 100-110 ezer ember hal meg dohányzás következtében Mikola Poliscsuk professzor volt ukrán egészségügyi miniszter az ukrajnai dohányzási helyzetről 2010 áprilisában elmondta hogy a dohányzó férfiak számát tekintve Ukrajna első helyen áll Európában míg a női dohányosok számát illetőn a Független Államok Közössége tagországai között foglal el vezető helyet Emellett Ukrajna ott van a világ legtöbb dohányterméket fogyasztó hét országa között Poliscsuk pozitív fejleménynek nevezte hogy a közterületi dohányzás ellen hozott intézkedések és a dohányáruk jövedéki adójának emelése kedvezően befolyásolta a dohányzás alakulását az országban Ennek köszönhetően az előző három-négy évben a felnőttek körében 37 százalékról 25 százalékra a gyerekek és serdülőkorúak között pedig közel felére csökkent a dohányzók száma - mutatott rá megjegyezve ez közel egymillió embert érint Volt bizonyos csökkenés a dohányzás miatt bekövetkező szívinfarktusok és agyvérzések számát illetően is de a folyamat még nem öltött tömeges jelleget
2012. március 1.
Szakemberek becslése szerint idén 1,3 millió ember hal meg rákos megbetegedés miatt az uniós tagállamokban; több mint 717 ezer férfi és több mint 565 ezer nő. 2012-ben százezer férfi közül 139, százezer nő közül 85 halhat meg rákban. A 2007. évi adatokhoz viszonyítva ez a férfiak esetében 10, a nőknél 7 százalékos csökkenés.
forrás: Index.hu
Szakemberek becslése szerint idén 1 3 millió ember hal meg rákos megbetegedés miatt az uniós tagállamokban több mint 717 ezer férfi és több mint 565 ezer nő 2012-ben százezer férfi közül 139 százezer nő közül 85 halhat meg rákban A 2007 évi adatokhoz viszonyítva ez a férfiak esetében 10 a nőknél 7 százalékos csökkenés A mellrák miatti elhalálozás kilenc százalékkal csökken a kezelés fejlődésének köszönhetően A 20-49 év közötti korcsoportban még nagyobb arányú 13 százalék lesz a csökkenés Az EU-ban a mellrák a vezető halálozási ok a rákbeteg nők körében Bár a halálozási arány csökken a megbetegedési arányszám valószínűleg nem A nőknél a tüdőrák halálozási aránya viszont továbbra is növekszik miközben a férfi rákbetegek körében ahol ez volt az elsőszámú elhalálozási ok csökkenés figyelhető meg A tanulmány készítőit meglepte hogy a hasnyálmirigyrák mind a férfiak mind a nők esetében növekszik mivel a dohányzás csökken a népesség körében Carlo la Vecchia a Milánói Egyetem orvostudományi karának professzora a tanulmány egyik szerzője elmondta hogy a dohányzás a túlsúly és az elhízás a hasnyálmirigyrák kockázati tényezői így valószínűleg az elhízás növekvő hatása lehet az ok